A boszorkányüldözések fénykora

Egy újkori tömegpszichózis története

Az Amerikában oly népszerű Halloween-t egyre inkább szokás mifelénk is megünnepelni: jelmezes bulik, csokigyűjtés... Kísértetek, zombik, csontvázak és persze boszorkányok árasztják el ilyenkor az utcákat és a szórakozóhelyeket. Mindenszentek közeledtével, gondoltam, nem ártana kicsit közelebbről is megvizsgálni a boszorkányság és boszorkányüldözések történetét, csak hogy értékeljük a felvilágosult kort, amiben élünk, s melyben nyugodt lélekkel viselhetünk Halloween idején boszikat idéző csúcsos kalapot és "vasorrot", anélkül hogy fáklyákkal és vasvillákkal rontana ránk a fékeveszett csőcselék...

Mert valljuk be, ha azt a szót halljuk, "boszorkányüldözés", legtöbbünknek valami olyasmi jut eszébe, mint a Gyalog Galopp "Kacsa-Boszorkány" jelenete: egy rakás megvadult falusi, a sötét középkor tudatlan gyermekei, amint vasvillával és kaszákkal felfegyverkezve rángatják a máglya felé legújabb áldozatukat. Pedig a boszorkányüldözések korántsem voltak minden naposak a középkorban, sőt! A boszorkányperek többsége már az újkorban, az európai történelem egy egészen rövid, kb. ötven éves időszakában zajlott le: 1580 és 1630 között valóságos tömegpszichózis, hisztéria alakult ki a boszorkányok körül, melynek 40-60 000 ember esett áldozatául, de vannak kutatások, amik e a számot az ötszörösére becsülik. S nem csak a szegény falusiak között tört ki a pánik; vagyonos polgárok, de olykor nemesek is boszorkányság gyanújába keveredtek.  

Érdekes módon a korai kereszténység boszorkányokhoz való hozzáállását még a szkepticizmus jellemezte: a természetfölötti képeségekkel rendelkező, éjszakánként Diána istennő társaságában, seprűnyélen lovagló csodalények létezésébe vetett hit a pogány babonaságnak számított, s mint ilyen említést sem érdemelt. Ezt a nézetet látjuk megjelenni Könyves Kálmán elhíresült törvénykönyvében is, ki mint mondta, róluk szó se essék… (Ebben az értelemben királyunk – minden műveltsége ellenére - nem tekinthető korát meghaladó, felvilágosult szellemnek mindössze az akkor érvényes vallási felfogást hirdette). Ezekben az időkben a Sátán sem volt jellemző témája a vallási vitáknak vagy a korabeli ábrázolásoknak… 1000 környékén a helyzet megváltozott: az első ezredforduló maga Y2K-ja, egy világvégétől való rettegésben teljesedett ki, mikor is Belzebub gonoszsága elárasztja a földet. Ekkortól kezdett az Ördög/Sátán/Belzebub/Lucifer állati jegyeket viselni: hagyományos attribútumait, szarvait, patás lábát is ekkor kapja meg. Könyvekben és más ábrázolásokon is ekkor  jelenik meg az Ördög, s a szószékről is mind gyakrabban intenek óvva az emberi lelket megszálló démonoktól... Mindezek hatására a földön köztünk járó sátáni erő sokkal fenyegetőbb, kézzelfoghatóbb képet öltött a mindennapi emberek számára.

A következő évszázadokban egyéb események is megágyaztak a 1500-as évek végére eluralkodó pániknak. Az 15. század végén VII. Ince pápa kiadja hírhedt Summis desiderantes kezdetű bulláját, a „Boszorkánybullát”, melyben, mint fogalmaz: „úgy határoztunk, hogy inkvizítorainkat feljogosítjuk a fenti romlottságban és szörnyűségekben vétkes személyek megjavítására, bebörtönzésére és megbüntetésére...„ - utalva  a boszorkányokra. Az utasításnak elégettetve Heinrich Kramer és Jakob Sprenger inkvizítorok meg is alkották Boszorkánypöröly című művüket, mely a boszorkányok felismerésére, kivallatására és elpusztítására tartalmazott hátborzongatóan részletes utasításokat. Például a boszorkány felismerésének egyik legbiztosabb módjának azt tartották, hogy az áldozatot az egész falu szeme láttára teljesen levetkőztették, kopaszra borotválták, majd minden egyes anyajegyet és szeplőt tűvel végigszurkáltak rajta... ha valamelyik nem vérzett azt az ördög jelének titulálták. A könyv szavai a későbbi perek során mondhatni törvény erővel bírtak, így nem véletlen, hogy a Boszorkánypörölyt a Mein Kampf és a katolikus egyház Indexei mellé, a történelem legkárosabb műveinek polcára helyezte az utókor.

Az 1580-as évek során aztán robbant a boszorkánybomba: A németországi Trierben és környékén 1581 és 1594 között majd négyszáz ártatlant (egyes kutatások szerint ezret) égettek el élve vagy végeztek ki más módon. Würzburgban és környékén 1626 és 1631 között kilencszázan lelték halálukat boszorkányvádak miatt, Fuldában 1603-tó 1606-ig kétszázötvenen, Bambergben 1626–1631 között megint csak ezer körüli az áldozatok száma. A német területeken végbement, népirtásnak is beillő kivégzéseknél, csak a Baszkföldön tevékenykedő spanyol inkvizíció előtt zajló boszorkányperek „büszkélkedhettek” nagyobb áldozatszámmal. Mindegyik perre jellemző, hogy nem volt tőlük biztonságban senki: púpos öregasszony, gyanúsan csinos menyecske, bábasszony, gazdag városi polgár, nemes, férfi, gyermek… De természetesen elsősorban nők álltak a vádak össztüzében, de ennek miértjét egy másik bejegyzésben fejtegetjük.

Hogy mi lehetett a boszorkányüldözések történetében ez a fellángolás? Talán sosem tudjuk meg… Egyes elméletek szerint a sorozatos éhínségek miatt kerestek a közösségek bűnbakot, bár ennek ellentmond, hogy rossz terméssel nem sújtott területeket is elért a pánik, illetve hogy az épp akkor kezdett lecsengeni, mikor a harmincéves háború okozta gazdasági hanyatlás kicsúcsosodott. A reformáció okozta vallási feszültségekkel is szokták magyarázni a történteket, noha a leginkább érintett régiók vallásilag homogének voltak. Társadalmi feszültségek, nőgyűlölet… egyik sem jelent önmagában választ. A boszorkányperek kora az 1670-es évekre leáldozott, ezekben az évtizedekben még a skandináv országok és salzburg lesz tanúja egy-egy fellángolásnak, illetve az Újvilágban az 1690-es évek salemi boszorkányperei érnek el tömeges szintet.

Angliában a Parlament 1735-ben, nálunk Mária Terézia 1765-ben tiltja be boszorkányperek lefolytatását. Svájcban , 1782-ben Anna Göldit, majd 1811-ben a porosz Barabara Zdunkot még perbe fogták, hivatalosan "kuruzslásért". S bár a peres iratok rendre kerülték a „boszorkány” kifejezéseket, a vádak természete és az ügyek körül fellángoló szenvedélyek alapján kijelnhetjük, hogy Göldi és Zdunk asszonyok voltak, az utolsó kivégzett "boszorkányok"...

(Történelemkedvelők figyelmébe: A Borostyánszemű című történelmi regényem, mely a XIV. Lajos korabeli francia udvar intrikái közé kalauzolja az olvasót, november elején jelenik meg a Geopen kiadó gondozásában: Részlet a könyvből itt olvasható.)

.