R. Kelényi Angelika: Az Ártatlan - könyvajánló
Egy ártatlan a bűnösök között
Hosszú idő telt már el azóta, hogy csak az olvasás öröméért vettem kezembe egy könyvet. Történelmi regényeimhez olvasok biográfiákat, tanulmányokat, cikkeket, naplókat, de rég esett meg velem, hogy egy könyv, egy regény beszippantson, és végre, mint írót elvarázsoljon az olvasók világába.:) Ezért is voltam hálás az Álomgyár Kiadónak, hogy véleményt írhatok R. Kelényi Angelika Az Ártatlan című regényéről, amely könyv egy történelmi rejtély rég elvarratlanul heverő szálait boncolgatja, egy ifjú szolgálólány kalandjain keresztül.
Először is a korról, illetve magáról a rejtélyről írnék pár szót. Az Ártatlan a Báthori Erzsébet köré szövődő sötét legendák közé kalauzol: a csejtei várúrnőt 1610-ben tartóztatták le, miután a helyi pletykák szerint kínozta cselédségét és szűzleányok vérében fürdött, majd boszorkánysággal, gyilkossággal és okkultizmussal vádolták meg. Alakja napjainkig kedvelt témája mind könyveknek, mind filmeknek (ráadásul egyik kedvencem az utóbbiak közül való Báthory – A legenda másik arca című, igen látványos Jakubisko film), de Angelikának sikerült erre a titokra egy új, izgalmas és olykor hátborzongató magyarázatot találnia.
A főszereplőnk Fabricius Flóra, egy elárvult polgárleány, aki eltűnt nővére felkutatására indul Csejtére. Aggodalma nem alaptalan: ekkor már szállingóznak a hírek a cselédlányok eltünéséről. Az udvarba érve Flóra műveltségének és illemtudásának köszönhetően hamar a grófnő bizalmas szolgálójává lesz, s ettől kezdve egészen közelről figyelhetjük a borzongató események alakulását. A történetet ugyanis végig Flóra szemszögéből látjuk, aki egyes szám első személyben meséli el a történetet. Ez igen bátor tett volt az írónőtől, mert mindig is úgy véltem, erre csak egy nagyon erős, karakteres főszereplő alkalmas, de Angelika Flórája tökéletes hősnő e célra. Alaposan kidolgozott, szerethető karakter: bátor, eltökélt, aki szilárd elveket vall a világról, de mégis emberi, akit apróbb hibái (például makacssága) csak még közelebb hoz az olvasóhoz. Igazán fantasztikus élmény volt az ő szemén keresztül ismerni meg az úrnő udvarát, s vele együtt izgulni oldalak során keresztül: vele félni, vele aggódni, vele elkeseredni, majd újra erőt meríteni, no és persze vele együtt szerelembe esni… Flóra ugyanis nem egymaga nyomoz szakadatlanul nővére után. Ebben a vonzó és rejtélyes Lorenzo Mariani hadnagy lesz segítségére, aki ugyancsak titkot őriz, és amit Flórával együtt egészen a történet végéig próbál megfejteni az olvasó.„A csuklya lehullott fejéről, haja hullámossá vált a szemerkélő esőtől. Szerettem volna beletúrni, eligazgatni a rakoncátlan fürtöket, de valószínűleg csak egy szemtelen kis vigyort kaptam volna, amivel értésemre adja, tudja, hogy ellenállhatatlan.”
A leírások, hangulatok pedig valósággal visszarepítenek minket Báthory úrnő korába. Flóra szemén keresztül nem csak a várúrnő és környezete mindennapjaiba és a fényes bálok világába nyerünk bepillantást, de a korabeli szolganép és az egyszerű emberek viszontagságos sorsát, az akkori fél-feudális világrend igazságtalanságait is megismerhetjük. Mindezekhez pedig Angelika érzékletes, de csöppet sem terjengős leírásai segítenek hozzá, általuk szinte magunk előtt látjuk a bálterem faragványos mennyezetét, az ispotály gyógyfőzet szagú termét vagy éppen az ételek gőzölgő párájába burkolódzó konyhát. És ha már hangulatoknál tartunk, az írónő gyönyörű hasonlatokon és metaforákon keresztül teszi átélhetővé a jeleneteket és a szereplők érzéseit.
„A sötétség magába szívott, ahogy elhagytam a palotát, csupán a katonák étkezőjének ablakai világítottak.”
„Hiába kiáltott fájdalomtól béklyóba kötött agyam, hogy nincs miért élnem, a fizikai valóm ezt nem értette, tizennyolc esztendős testem élni akart.”
Imádtam azt is, ahogy Angelika az olvasó figyelmével, megérzéseivel játszik. Mindig sejtet valamit a megoldásból, járunk a nyomok után, bogozzuk a szálakat, újabb és újabb szereplők révén mindig közelebb érezzük magunkat a megoldáshoz, de aztán újra és újra elbizonytalanodunk: biztos, hogy jó úton járunk? Szerencsére sok-sok izgalom, fordulat, öröm és persze sírás után végül minden kis kirakós a helyére kerül, s minden feltett kérdésre választ kapunk. És ami a legjobb hír: Flóra sorsa az utolsó oldalakon új fordulatot vesz és tovább hömpölyög egy új város, egy új ország, és - ebben biztos vagyok – új kalandok felé! Én magam is alig várom, hogy kezembe vehessem a történet folytatását, A bűnös örömök városát!:)
