Madame Tussaud, aki viaszba öntötte a halált
Rafinált üzletasszony vagy a forradalom áldozata?
Madame Tussaud-ról legtöbbünknek a londoni, hírességek viaszfiguráit őrző múzeum jut eszébe. Azt kevesen tudják, hogy Madame Tussaud létező személy volt, aki kora „sztárjai” - királyi felségek és politikusok - másait állította ki párizsi bemutatótermében. Még kevesebben vannak tisztában életének egyszerre lenyűgöző és hátborzongató részleteivel: tehetséges művész volt, akit azonban a francia forradalom borzalmai arra kényszerítettek, hogy a létező legrémisztőbb módon állítson emléket a Terror véres napjainak. Sorsának fordulatai egyszerre mutatják be egy 18. századi üzletasszony történetét és engednek bepillantást a forradalom felfokozott hangulatú hétköznapjaiba: abba az abszurd gyűlöletbe, mellyel a forradalmárok a régi rend képviselőit elsöpörni igyekeztek.
Madame Tussaud Marie Grosholtz néven született 1761-ben Strasbourg-ban. Anyja egy viaszszobrászkodásban is járatos orvos, Philippe Curtius házában élt, aki a pletykák szerint a kis Marie valódi apja volt. Annyi bizonyos: Marie Curtius-hoz hasonlóan tehetségesnek bizonyult a viaszszobrok készítésében, s mikor a család 1765-ben Párizsba költözött, már ő is közreműködött annak a különleges múzeumnak a létrehozásában, ahol a közönség a kor híres politikusainak, nemeseinek, illetve magának az uralkodó párnak a tökéletesen élethű másait is megtekinthette. Tulajdonképpen több volt ez, mint egy kiállító terem: XVI. Lajost és Marie Antoinette-et például a Versailles nagy étkezőjének mintájára megépített helyiségben mutatták be vacsora közben, egy másik teremben a királynét hálóruhában lehetett látni, amint lefekvéshez készülődik; az akkori köznép tehát úgy legeltette szemét Grosholtz-ék figuráin, ahogyan ma a pletykalapok fotóit bújják az arra éhesek. Marie idővel az udvarba is bejáratos lett: a király nővére Elisabeth hercegnő maga is kedvet kapott a viaszszobrászkodáshoz, amire a későbbi Madame Tussaud éveken át oktatta. Az üzlet tehát virágzott, Marie csillaga pedig egyre magasabbra emelkedett, a forradalom azonban mindezt elsöpörte.
július 14-én, a Bastille lerombolásának napján a feldühödött csőcselék lándzsára tűzte a börtön kormányzójának fejét, amelyet ereklye módjára hurcolt körbe a városban. Mikor az kezdett az enyészeté lenni, elvitték a fejet Marie Grosholtz-hoz, hogy formázza meg viaszból, hogy azt mutogathassák tovább diadalmasan. Az ötlet pedig megtetszett a forrongó népnek, így Marie ettől kezdve nem foglalkozhatott a finom csipkébe és selyemruhákba bújtatott előkelőségek figuráival, ehelyett az elfogott, elítélt és lefejezett nemesség tagjainak képmásait, halotti maszkjait volt kénytelen sorra készíteni. De kényszerítették más hátborzongató tettekre is: a királyné kedves barátnőjének - a tajtékzó csőcselék által felkoncolt Lamballe hercegnőnek - a fejét azért vitték el hozzá, hogy kisminkelje, s a tömeg azt karóra tűzve a gyűlölt autrichienne ablaka alá vihesse. Később pedig Marie-Antoinette, XVI. Lajos és a művésznő által oly nagyra tartott Elisabeth hercegnő feje is mind megfordultak Madame Tussaud kezei közt (e „halotti maszkok” nagy része egyébként máig fennmaradt). A művésznő saját visszaemlékezései szerint egy éjjel, amikor a terror már a tetőfokán tombolt, a kivégzettek tömegsírjához is el kellett zarándokolnia, hogy maga válogassa össze azokat a fejeket, melyeket megformázásra érdemesnek tart.
Végül 18. századi pletykalapból a terror véres tudósítójává lett Madame Tussaud kiállítása is, akinek termeiben többé nem előkelőségek hétköznapjairól, hanem a kivégzettek legfrissebb listájáról értesülhetett a kíváncsi tömeg… S egyúttal haláluk pillanatában tekinthette meg szerencsétlenek arcvonásait. (Itt megjegyzendő, hogy saját emlékirataiban Madame Tussaud következetesen állítja, hogy mind e hátborzongató tetteket kényszer alatt, életét féltve követte el, de életét kutató történészek nem tartják kizártnak, hogy a remek üzleti érzékkel megáldott asszony bizony meglátta a lehetőséget a nép által gyűlölt Ancien Régime tagjainak közszemlére állításában.)
A halál szele ugyanakkor Marie Grosholtz-ot is megsuhintotta: egykori, az uralkodó család tagjaihoz fűződő szoros kapcsolata miatt királypártinak bélyegezték, La Forte börtönébe vetették. Olyan közel járt a vérpadhoz, hogy már a haját is levágtak, előkészítve a kivégzéshez, amit egyébként Josephine Beahnarais-val, a későbbi Josephine császárnéval együtt várt remegve. Philippe Curtius az utolsó pillanatban tudta csak kapcsolatait mozgósítva kimenekíteni nevelt (?) lányát a halál torkából.
A sors irónájaként végül a terror idejének legkegyetlenebb zsarnokának, Robespierre-nek fejét is elvitték Marie-hoz… Marie Grosholtz forradalmat követő élete kevéssé bővelkedik fordultokban. 1795-ben feleségül ment, a kalandor François Tussaud-hoz, de a házasságuk nem volt sikeres. 1802-ben Marie férjét, legkisebb gyermekét és Franciaországot maga mögött hagyva, európai körútra indult és nagy sikerrel szervezett kiállításokat viaszfigura gyűjteményéből. Nyolcvannyolc évesen halt meg, örökségét halála után fia vette gondjaiba, aki sikeres vállalkozást épített anyja munkájára, amit ma a Madame Tussaud Múzeumként ismerünk.
