2019. április 28. - Budai Lotti
A fényképészet történetének morbid emlékei: a "post mortem" fotográfiák

A fényképészet történetének morbid emlékei: a "post mortem" fotográfiák

Mítosz és valóság

Egyik, a viktoriánus idők gyásszal kapcsolatos szokásairól szóló posztom írása közben egy különös szokásra bukkantam, amely egyszerre érdekes (vagy mai szemmel inkább bizarr) emléke mind a fényképészet történetének, mind Európa és Észak-Amerika halálról alkotott felfogásának: ezek a 19. század úgy nevezett post mortem fotográfiái, amikor is az eltávozottat halála után örökítették meg. Ennek egyszerűbb változatában a halottról koporsóban vagy otthonában felravatalozva készítették az utolsó felvételt, ám olykor egészen meghökkentő módon úgy megörökítették az elhunytat, mintha még mindig a gyászolók között élne, sőt színpadra illő beállításokkal is találkozhatunk. fotografia-post-mortem-2.jpgMaga, a halottak utolsó, végső búcsú előtti megörökítésének hagyománya jóval mélyebben gyökerezik a történelemben, mint a 19. század; évezredes múltra tekint vissza. Ennek legősibb és legelterjedtebb módja a halotti maszkok készítése volt, számos történelmi személyiség vonásai maradt ily módon ránk Tutanhamontól, Napóleonon keresztül Nicola Tesláig.befunky-collage_7.jpg(Sőt, maga a halotti maszk „intézménye” is tartogat meglepetéseket: egy korábbi bejegyzésben volt például szó Madame Tussaud, francia forradalom alatt készített hátborzongató maszkjairól, illetve a századforduló táján  - amikor a fotózás mégy nem számított elterjedtnek Nyugat-Európában - bevett rendőrségi szokás volt, az azonosítatlan tetemekről maszkokat készíteni, a későbbi azonosítás céljából).

A dagerrotípia 1839-es feltalálását követően (és természetesen a technika fejlődésével) azoknak is módjában állt portrékon megörökíteni magukat és családtagjaikat, akik azt az addig bevett módon – azaz festményen - nem tehették meg. De hogy miért is állt az új találmány e különös módon a gyász szolgálatába? Ez meglehetősen összetett kérdés. Ahogy a viktoriánus gyászról szóló bejegyzésemben is írtam, akkoriban a halál még egy átlagos család mindennapos életének része volt. Méghozzá részben a magas csecsemő- illetve gyermekhalandóság és a betegségek miatt, valamint  a generációk együttélése okán, aminek révén a fiatalabbak gyakran végig kísérték az idősebbek végóráit, ami ráadásul jobbára az otthon falai között és nem a kórházban érte őket. A halál tehát éppolyan értelemben volt velejárója az életnek, mint egy születésnap vagy egy esküvő… Ilyen kontextusban nem számít hát meghökkentőnek a törekvés, hogy egy - nem sokkal a halál beállta után készített - portré formájában  emléket őrizzen a gyászoló család az elhunytról.

Nem is beszélve az eltávozott gyermekükkel a karukban kamera elé ülő anyákról vagy a drámai, színpadias gyászjelenetekről.

3_bp_blogspot_commisidentified-post-mortem-e1f32abaa03e0cd9f66e0fa062e0b8efc48fc9e6.jpgKétségtelen, hogy a fotográfiák megrendelőit a szeretet és az elhunyt emlékezetükben való megőrzése mozgatta. Ugyanakkor a post mortem fotók körül számos, a szokás morbiditását eltúlzó ki mítosz alakult ki, amelyek közül is a leghátborzongatóbb szerint,  a holttesteket különféle merevítő szerkezetek, drótok segítségével kényszerítették „életszerű” pozitúrákba. Efféle állványok és merevítő eszközök valóban léteztek, ám ezeket a fényképezés korai szakaszát jellemző igen hosszú exponálási idők alatt használták, hogy a portré (tökéletesen eleven) alanya mozdulatlan tudjon maradni.smierc_foto_forum.jpg

image_2.jpgAz fentebbi fotók például éppen ebben az összefüggésben járták be néhány éve az internet berkeit, akárcsak néhány másik rémisztő fotó, amelyek egyszerűen a hosszú exponálás alatt elszundított embereket ábrázoltak vagy épp anatómiai laborok számára készült képek. Ha valaha velük találkozunk ne ugorjunk be: a post mortem fotók hagyománya, mesze nem ért el ilyen morbid  mélységeket.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr2514387884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.04.29. 14:02:12

A post mortem fényképekhez használt kitámasztó (és egyéb) módszerek egyáltalán nem morbidak (ahogy elhunyt hozzátartozók fényképezése sem az), egyszerűen a téma egyéni jellege miatt alkalmazott szükségszerű megoldások. Egyébként még a cikkben említetteknél is voltak érdekesebbek, pl. amikor a már lecsukódott szemhéjra ráfestették a szemeket. Kellettek az ilyenfajta "trükkök", ugyanis akkoriban nagyon drágák voltak a fénykepek, ráadásul az ilyen fotók egyfajta dokumentumokként is szolgáltak az elhunytakról, emlékként a hozzátartozóknak.

(Ráférne a szövegre egy kis helyesírás-ellenőrzés! Komolyabban vehető lenne...)

Nordic Walking 2020.03.08. 06:50:33

Tárgy: Nordic Walking a gondolatok a diktafon új műfaj születik

Kedves Lotti!

Bisztrai György Nordic Walking sportoktató vagyok, s úgy tapasztalom, hogy e sport gyakorlása közben, új, tiszta gondolatok jönnek, amelyeket - gyaloglást nem abbahagyva - diktafonra érdemes mondani.

Lendületes gyaloglás, és közben vázlat "írás", történet kitalálás, s mindezt néhány kilométerenként diktafonra rögzíteni, majd otthon a hangfájlok értékes részeinek a legépelése.

Új műfaj születhet: a "Gyalogló novellák" ... "Mozgás Esszék" ... "Lábra-kapott Mesék" ... "Lábon kihordott történetek" ... kéziratok mellett "Lábiratok" születhetnek, ... "Sem kéz sem lábiratokat nem őrzünk meg" írja majd egyszer a kiadó, ... "Gyalogló blogoló" . ... stb.

Az eredmény: a gondolkodó, író elme, ember, vágyakozik írni, alkotni, adni, ... s ezért fogja a botjait és elmegy a kedvenc gyalogló pályájára és lendületesen nekifog a gyaloglás közbeni írásnak!!!

Tapasztalatból írtam ezeket, úgy, hogy nem ülök, hanem állok a billentyűtábla előtt.

Üdvözlettel és köszönettel az írásaiért a Nőnapon, 2020 március 8.-án a sashalmi 4 km-es Nordic Walking pálya mellől.

Zoltán Véry 2021.11.02. 10:10:08

A post mortem fényképek a megrendült self képtárgyai. Az eleven test és a tetem intencionális viszonyáról, közös megmutatkozásáról, megörökítéséről van szó. A társ, a gyermek, a családtag, a rokon teteme iránti "tiszteletlenségnek" tűnik számomra. Az élők kétségbeesésének képei.
süti beállítások módosítása