A fogápolás története és extrémitásai

Vizelet, odaégett pirítós és cukor...

Az emberiség tisztálkodáshoz kapcsolódó – meglehetősen hullámzó – viszonyát taglaló egyik bejegyzéshez egy olvasóm igen érdekes kommentet fűzött, miszerint el sem tudja képzelni, hogy szájhigiénia hiányában, miért nem veszett ki a csókolózás szokása a korábbi évszázadok során… Már akkor eldöntöttem, hogy utánajárok ennek a kérdésnek, s egy bejegyzés erejéig megvizsgálom, hogyan és milyen módokon igyekeztek fentartani fogaik épségét a letűnt századok emberei. S ahogyan az már lenni szokott, a módszerek között éppúgy lesznek hatékony, mint káros vagy éppen elborzasztó metódusok…Először is, hiba volna hinni az előítéletnek, miszerint a modern időket megelőzőleg ne létezett volna szájhigiénia. A fogak épségéért, azok fehérségéért és az üde leheletért – vagyis azért a „hármas hatásért”, mely a mai fogkrémreklámoknak is gyakori mottója – folytatott küzdelem a leletek alapján már i. e. 3500 körül kezdetét vette. Az első fogkefék ugyanis még Mezopotámia sírkamráiból kerültek elő, bár erős kifejezés rájuk a fogkefe szó használata… Egyszerű fadarabok voltak ezek, melyeknek egyik végét puhára és szálasra finomították, míg a másikat esetleg hegyesre faragták, hogy fogpiszkálóként funkcionáljon. Ezekhez gyakran használták aromás illatú fák, úgymint a citromfa, narancsfa vagy a leginkább egy Disney-mesébe illő nevű szasszafrász babérfa ágait. Az arab világban sokáig használtak hasonló eszközt, a miswakot, amelyet a Hadísz (a Mohamed próféta életét és cselekedeteit bemutató gyűjtemény) is megemlít, sőt alkalmazását kifejezetten ajánlatossá teszi a napi ötszöri ima előtt, továbbá lefekvéskor, ébredéskor, utazáshoz készülődvén, onnan megérkezve stb.

Európát elkerülték a fogtisztító ágacskák, fogkefe gyanánt egészen a 17. századig egy tiszta vászondarabot használtak, már amelyik korban és társadalmi rétegben ez szokás volt. Kontinensünkre elsőként a sörtés „fogkefék” törtek be, amelyeket Kínában már a 6-7. századoktól kezdve használtak, s ahonnan Marco Polo és a többi világutazó és kereskedő közvetítésével jutott el Európába. Első ízben a „fogkefe” (toothbrush) szó Antony Wood író 1690-es önéletrajzában szerepel, minthogy a szerző egy fogkefét ajándékozott egy ismerősének. Mr. Wood fogkeféje még minden bizonnyal vaddisznó szőréből, esetleg lószőrből készült, minthogy a szintetikus sörték 1934-es megjelenéséig alapvetően ez szolgált a fogkefék fejéül.

A ma ismert fogkefére 1780-ban nyújtott be szabadalmat William Addis feltaláló, akit garázdaságért zártak börtönbe, s ahol fogai épsége fölötti aggodalmában sajátos eszközt fabrikált: ebédről elcsent egy csontot, amelybe kis lyukakat fúrt, ezekbe pedig takarításhoz használt kefe sörtéit fűzte. Büntetése lejárta után szabadalmaztatta találmányát, ami igen gazdaggá tette, s vállalkozása egészen 1996-ig családja tulajdonában maradt. Ma Wisdom Toothbrushes néven ismert a cég, s évi hetvenmillió darab fogkefét értékesítenek az Egyesült Királyságban. (Lent fogkefe látható a 19. század elejéről, állítólag egykor Napóleon tulajdonában állt.)Már csak az a kérdés, mi került a fogkefére? A fogkrémek vagyis a fogak tisztítására használt masszák és krémek legősibb receptjei Egyiptomból származnak. Ezek és a későbbi évezredek során születettek nagyjából ugyanazon összetevőket tartalmazzák: valamilyen csiszolóanyagot (mészkőőrleményt, porított csigaházat, kagylóhéjat stb.), illetve fertőtlenítő vagy tisztítószereket, úgymint só, később bórvíz, szódabikarbóna vagy őrölt nősziromgyökér (ez utóbbit ma is gyakran használják, különféle bio szájápolási termékekben). Az üde leheletről illóolajok vagy aromás fűszernövények, például menta, rozmaring stb. gondoskodtak. Ezek alapvetően hatékony fogkrém-helyettesítőnek bizonyulhattak, ugyanakkor van néhány érdekes anyag, amit ugyancsak bevetettek a vakító mosoly elérése érdekében.Itt van mindjárt az emberi vizelet, amit – az ecet és a kecsketej mellett – a rómaiak használtak fogfehérítőként. Az vizeletet évezredeken át használták még arcbőr világosításához és nagymosáshoz is, a benne található ammóniának pedig valóban van fehérítő hatása, s ez a vegyület a mai napig alapvető összetevője a háztartási tisztítószereknek, a modern tudománynak hála azonban ma már gusztusos módon is előállítható… Meg kell említeni az elégetett és morzsává aprított kenyeret, mint fogtisztító szert. Ennek eredete vagy a hatásmechanizmusához kapcsolódó elmélet nem ismert, de tény, hogy az égett pirítós, mint fogkrémalapanyag nagyon is dívott a 18. század végi Európában. De ne szaladjunk ennyire előre! Ugyanis a középkori Európa embere is használt egyet s mást a fentebb említett fehér vászondarab mellett. A 11. században összeállított De Ornatu Mulierum, egy úrihölgyeknek szóló szépészeti kézikönyvféleség, például azt javasolja, hogy étkezések után fehérborral öblögessen az, aki öregkorára is meg kívánja tartani valamennyi fogát, s e műveletet kövesse a fogak alapos áttörölgetése, a friss lehelet érdekében pedig ánizsmag vagy petrezselyemágacska rágcsálását ajánlja. A középkor – későbbi évszázadokhoz képest – fejlettebb fürdőkultúrájáról már tettünk említést, nem ostobaság tehát feltételezni, hogy a kor embere a fogápolás terén is alaposabb munkát végzett, mint mondjuk a 17. században élt leszármazottai. Sőt, kutatók egy csoportja összevetve 13-14. századokból származó, illetve 19. század végi sírok feltárásból eredő leleteket, arra a felfedezésre jutott, hogy míg a középkorban élt személyek földi maradványai csak húsz százalékukban tartalmaztak romlott fogakat, addig a második csoportban ugyanez az arány már nyolcvan százalék. Igaz, ekkoriban már a cukor is sokat rontott a népesség fogazatának állapotán, hisz a cukor a 16. századtól kezdve egyre növekvő mértékben áramlott Európába… A Tudor kori Angliában például olyan nagy népszerűségnek örvendett, és oly sok pozitív hatást tulajdonítottak a fogyasztásának, hogy még a „fogkrémekbe” is belekerült…

Az 1800-as években aztán elkezdett kialakulni a mai fogkrémek összetétele is: egy Peabody névre hallgató fogorvos szappant kevert népszerű fogtisztítószeréhez, az első krémszerű fogkrémet pedig a Colgate gyár 1873-ban kezdte tömegesen gyártani, a mai fogkrémek alapvető összetevőjét jelentő fluorid pedig 1914-ben került a termékbe.

Befejezésül álljon itt még két érdekesség a tiszta és fehér fogak rajongóinak: az első tubusos fogkrémet 1892-ben dobták piacra, míg az elektromos fogkefe 1954 óta segít minket hozzá a vakítóan fehér mosolyhoz.:)