2017. január 06. - Budai Lotti
Sorozatajánló - A falu

Sorozatajánló - A falu

Downton Abbey kifordítva

Fogadok, a blog olvasói között jó pár Downton Abbeyrajongó akad. Nem is csoda, a többszörös Golden Globe- és Emmy-díjas sorozat, mely még azt is el tudta érni a nézőknél, hogy őszintén izguljanak a helyi virágkötő verseny eredményén, valóban mestermű a maga nemében. Még akkor is, ha az utolsó évad cselekményét úgy megnyújtották, mint a rétestésztát... Létezik azonban egy nálunk kevésbé ismert, A Falu címen futott, 2014-es BBC-sorozat, mely pontosan abban a korban játszódik, mint a díjesővel jutalmazott Downton Abbey, csak éppen annak ellenképe: nincs szalon, ötórai tea, elsőbálózó fruska... csak a kőkemény vidéki valóság. A sorozat roppant lendületes cselekmény és magával ragadó képi világ segítségével tárja elénk egy derbyshire-i falvacska lakóinak életét és azt, hogy miként élte meg az átlagember az 1910-es, 1920-as évek történelmi viharait. 

p024167j.jpgAki ezután kezdene bele A falu című sorozatba, legelőször is arra inteném, hogy ne riassza meg a sötét kezdés... Ugyanis az első két epizódban van minden: alkoholista apa, bántalmazott feleség, brutális iskolamester, elmeháborodott földesúr, vasvillás lincselés... Én kis híján azt mondtam, hogy na nem, köszönöm, ebből én nem bírok tizenkét epizódot (a sorozat két évadból áll, hat-hat résszel). Hanem összeszorítottam a fogam, visszatartottam feltörő könnyeim, és kitartásom elnyerte jutalmát: a sorozat epizódról epizódra „kivilágosodott”, minden bizonnyal a nézettségi adatok javítása érdekében is… Persze sosem válik belőle egy könnyed limonádé; az első világháború kitörése, harctéri neurózis, elpusztult jószág és egyéb fordulatok azért folyamatosan gondoskodnak megfelelő mennyiségű „nézőnyomasztásról”.
p01jx3zc.jpgA cselekmény középpontjában Bert Middleton áll, akivel már napjainkban, mint Anglia legöregebb állampolgárával készítenek interjút, s a beszélgetés során visszaemlékezik gyermekkorára és ifjúságára. Az idős férfi emlékezését azzal a nappal kezdi, mikor 1914-ben az első busz megérkezik a falujukba, magával hozva a helyi plébános elhivatott és felvilágosult gondolattokkal felvértezett leányát... A történetben neki is fontos szerep jut, hanem a történet főhőse Bert és annak terheket cipelő rokonai: az iszákos apa, a család hajóját állhatosan kormányzó anya, Bert bátyja, a lázadni vágyó fiú...  És egy múltban gyökerező tragédia, mely  a család minden kudarcáért felelős. Mellettük egyéb érdekes mellékszálakkal és szereplőkkel, a falu más lakóival is találkozunk, akik szintén éppúgy valódiak és tökéletlenek, mint Middletonék: a plébános ateista, a bájos menyasszony másik férfi gyerekét várja... No, meg ott vannak Allinghamék, a helyi „nagy ház” urai is, hogy valakiken keresztül azért a korszak csipkeruhákba és mandzsettagombokba csomagolt oldala is megcsillanjon. Ám, Allinghamék hiába élnek Downton Abbey-t idéző szép enteriőrben, hiába az ötórai tea és a koktélparti, nekik is egytől egyig megvannak a maguk lelki gyötrelmei. Élükön a zulu háborúban megsérült családfővel, akinek az egész háznép, de még a falu lakói is kötelesek hátat fordítani, ha közeledik, hogy még véletlenül se nézzenek az arcába. Aztán ott van még a homoszexualitását rejtegető örökös és a csodálatosan szép, a vízhordó fiúra rámozduló kisasszony, akiről nehéz eldönteni, hogy elkényeztetett és infantilis vagy egész egyszerűen gyengeelméjű...
3869264-low-the-village_1.jpgNagyon szép és finom módon jeleníti meg a sorozat a világháború lezárultával beköszöntő új világot. Ez elsősorban az édesanya, Grace jellemfejlődésén keresztül figyelhető meg: a bántalmazott, beletörődő gazdasszony a háború alatt munkát kap a helyi cipőgyárban, ahol a munkásasszonyok érdekeiért emel szót, később elhivatottan kampányolni kezd a Munkáspárt mellett, és még a földesúr partijára is hívatlanul beront, hogy számon kérjen egy méltánytalanságot, mely a fiát érte. 
peake_main.jpgA sorozat másik nagy erőssége a képi világa: a hol hajnali párába burkolódzó, hol ragyogóan zöldellő derbyshire-i táj, a György-korabeli házak alaposan kényeztetik a néző szemét, csakúgy, mint az Allingham hölgyek toalettjei által becsempészett glamour,és a kis kastély szépen megvilágított, korhű terei. 

3869472-low-the-village.jpgEgyébként a Peter Moffat által írt forgatókönyv, az író személyes bevallása szerint, alapos kutatómunkán alapszik. Történészekkel, muzeológusokkal egyeztettek a helyi, korabeli viszonyokat illetően, így kerülhetettek a sorozatba olyan finomságok, mint az írni nem tudó frontkatonák számára készült formanyomtatványszerű képeslap, a faluba érkező nővér, aki a fogamzásgátlás módszereire okítja a helyi asszonyokat vagy a kocsma előtt sorakozó babakocsik, amelyeket az italozó s a háború után munkájukat vissza nem kapó családfők parkoltak le. No, és a folyton visszatérő helyszín, a fürdőház, ahol a falubéli asszonyok, hetente egyszer gondjaikat hátrahagyva, összegyűlnek, hogy néhány órán keresztül újra olyan önfeledten csacsoghassanak, mint lánykorukban tették... Az alapos háttérmunka meg is hozza gyümölcsét: ezek az apró részletek hozzák közelivé, teszik átélhetővé és szerethetővé a szériát. S bár a sorozat hű marad címéhez, és soha, egyetlen szereplője sem hagyja el egyetlen jelenet erejéig sem a falut, mégis úgy érezzük, ez az egy parányi közösség magában foglalja az angol vidéki társadalomban végbemenő valamennyi változást, a történelem eme roppant izgalmas szakaszában... 

 

Történelem rajongók figyelmébe: Megjelent A Borostyánszemű című történelmi regényem, mely képes kiegészítőkkel, kortörténeti érdekességekkel és olvasáshoz ajánlott zeneművekkel, teszi a történelmi hangulatot még átélhetőbbéaz olvasás élményét pedig teljessé. Ez a különleges kiadvány 20% kedvezménnyel a Geopen kiadó webshopjában  

img_2123.JPG

mouche.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr5011928315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása