Juliette Benzoni: Államtitok sorozat
Egy regény a Vasálarcos nyomában
Az első ajánlómmal egy kicsit hazabeszélek, ugyanis Juliette Benzoni könyvei a Geopen kiadó gondozásában jelennek meg, és az én első kis könyvecskémet is ők karolták fel… Hanem „a női Merle-ként” is emlegetett írónő az, akinek munkássága a legnagyobb hatással volt rám korábbi éveimben, s Államtitok című sorozata az a könyv, amit már meg sem tudnék számolni hányszor olvastam el, s még ma is, ha ágynak dönt a megfázás, ez az a regény, amit legszívesebben előveszek. Így aztán adta magát, hogy Benzoni asszony eme művével kezdjem el az ajánlók sorát.:)
Az Államtitok nem meglepő módon egy államtitok köré szerveződik, de hogy mi az, természetesen nem árulom el a kedves olvasónak.:) Legyen elég annyi, hogy egy olyan titokról van szó, mely a történet szálait a háttérből mozgatja, s mely főszereplőnk örömeit, bánatait és végül egész végzetét átszövi. Ez a főszereplő pedig nem más, mint Sylvie de L’Isle, Ausztriai Anna királyné udvarhölgye, akinek életét egészen kisgyermekkorától utolsó napjaiig végig követhetjük. Az ő sorsának függönyén a kor számos meghatározó alakja átsejlik: Annáé a jószívű, de felszínes és hiú királynéé, XIII. Lajosé, a beteges és érzékeny, ugyanakkor megfontolt királyé, és Richelieu-é a rettenthetetlen, gyakran félreértelmezett bíborosé, aki egész életét Franciaország nagyságára tette fel. Illetve a későbbi években a francia uralkodók egyik leglegendásabb tagjával is közelebbi ismeretségbe kerülhetünk: tanúi lehetünk, amint az ifjú Lajosból a kevély és kérlelhetetlen Napkirály válik, s a kezdetben boldog és szerelmes feleségéből, Mária Teréziából egy végtelenül boldogtalan és magányos királyné lesz. A kor más ismert alakjai, például D’Artagnan kapitány vagy Montespan márkiné ugyancsak meglátogatnak minket az olvasófotelünkben ülve, míg ezt a lebilincselő regényt olvassuk. Legvégül pedig nem más toppan elénk, mint maga a Vasálarcos, akinek kilétére ugyancsak fény derül, s akit nem más jutatott szánandó helyzetébe, mint maga a veszedelmes államtitok…
A magam részéről leginkább két okból rajongok az Államtitokért: az egyik a szereplők finom megformáltsága, különösen a főszereplő, Sylvie alakjának a kidolgozottsága: szerethető, kiismerhető, akinek döntéseivel, kétségeivel, vágyaival messzemenőkig azonosulni tud az olvasó. Elszánt és bátor karakter, akiért érdemes szorítanunk, mégsem egy rendíthetetlen amazon-szerű asszony, akinek tántoríthatatlanságát az olvasó csodálja, de azonosulni vele nem tud… A főszereplőnek, akárcsak a többi karakternek megvan a maga hibája, gyarlósága, ezáltal lesz alakjuk emberi, döntéseik pedig érthetőek. Ha van a regénynek gyenge pontja, akkor az talán a főgonosz, Laffemas alakja: az ő figurája, sötét, nincs napos oldala, s én a magam részéről mindig is jobban szerettem, ha a szereplők tulajdonságai, motivációi valamiképpen megindokoltak, az önmagából eredő és oda visszatérő, oktalan gonoszság, sosem volt számomra feldolgozható.
A mű másik nagyon erős pontja a stílusa. Végtelenül olvasmányos, s ebben alighanem magának a fordításnak is hatalmas szerepe van: a mondatok szinte egymásba kúszva tárnak elénk egy utánozhatatlanul színes képi világot, mely által megelevenednek előttünk a suhogó szaténszoknyákban lopakodó udvarhölgyek, a lovak patáinak kopogását visszhangzó párizsi macskaköves utcák, s az árnyat adó fákkal övezett Royal tér árkádjainak mindennapjai…
