Még egy kis rizspor
A rokokó sampon
Minthogy a blog címe Rizsporos Hétköznapok, gondoltam, illő volna néhány szót ejteni a rizsporról is, ha már a Bemutatkozásból kimaradt. No, de mi érdekeset lehetne mondani róla? Kezdetnek, hogy nem rizsből készült.:) Legalábbis többnyire nem. Bár a rizspor népszerű kozmetikum volt a XVII-XVIII. században, azt elsősorban nem hajra, hanem az arc, a dekoltázs fehérítésére használták. A frizurákhoz használt port elsősorban gabonafélékből nyerték ki: a kevesébe tehetősek, kukorica vagy búzaliszt alapú készítményeket, míg a nemesség tagjai finomra őrölt és alaposan átszitált keményítőt használtak, amit leginkább búzából nyertek ki. A keményítő egyébként a ma használatos szárazsamponokban is megtalálható, s a rizspornak (maradjuk ennél a terminusnál) is ez volt az alapvető szerepe: vagyis megakadályozni, hogy – a jó esetben néhány havonta megmosott – haj zsírtól legyen fényes. Ezt a hatását nem önmagában érte el, ehhez előbb a hajat pomádéval kezelték, ami birkafaggyú és különböző illatanyagok, például rózsaolaj keverékéből állt, s tőle a haj egyfajta sprőd, de mégis könnyen fésülhető állagot kapott, és megtapasztotta a rizspor szemcséit.
A port pedig egy speciális pamacs, vagy fújtató segítségével hordták fel a hajra, miközben az alany arcát egy csőrős maszk, ruházatát pedig köpeny fedte. Tehetősebb családoknál a házban külön rizsporos szobát is kialakítottak erre a célra. (Az angol nyelvben a fürdőszoba egyik elnevezése a powder room, illetve az angol filmekben gyakran hallható fordulat, a "bepúderezem az orrom" - ugyebár így jelezte egy hölgy, hogy a mosdóba távozik -, is ebből az időből maradt fent.) Az így előkészített hajból készültek el aztán a XVIII. század népszerű frizurái a tête de la mouton-tól, a korabeli karikatúrákon ábrázolt párnákkal és drótokkal megtámogatott tornyokig.
Ma, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek a rizsporos hajzatok (mert itt nem parókákról van szó, hanem póthajakkal, párnákkal és merevítőkkel feltornyozott saját hajról) fehérek voltak, mint a patyolat. Ez a kép többek közt olyan rokokó korszakban játszódó filmek hatására él bennünk, mint példának okáért Sophia Coppola Marie Antoinette-je (ami számomra éppolyan bűnös élvezetet jelent, mint a gumicukor: hasznosítható tartalma nincs, viszont színes, édes és jópofa). A rizsporok frizurák ugyanis korántsem ragyogtak hófehéren: a sötét hajakat valamivel világosabbra színezte ez igaz, de igazán fehéres hatást, csak az egészen szőke hajon ért el, bár ahogy írtuk, nem is ez volt a célja. Ellenben előszeretettel színezték a rizsport, s így a francia arisztokrata hölgyek frizurái gyakran pasztellkék, halványrózsaszín, lila vagy szürke színekben pompáztak.
Mert a rizsporos frizura elősorban Franciaországban volt divatban, az angol partokat csak az 1670-es években érte el a rizspor őrület, s ott is elsősorban a hölgyek éltek vele; a férfiak közt ugyan XIV. Lajos idősebb éveiben divatba hozta a hosszú, bodorított paróka viselését, ám azokat jobbára barna vagy fekete színekben készítették. XV. Lajos idejére a férfi paróka divat némileg megszelídült: a korabeli portrékon a férfiakat, egyszerűbb, tarkón szalaggal összefogott parókában láthatjuk, ám ezek már nem a rizsportól fénylettek fehéren: a legdrágább parókák valódi ősz hajból készültek, de mivel az igazán szép ősz haj ritka kincsnek számított, jobbára festették vagy lószőrből készítették őket.
A rizspor divatját Franciaországból aztán a forradalom, Angliából pedig William Pitt miniszterelnök űzte ki, aki évi egy guniea adóval sújtotta a használatát. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a XIX. század beköszöntére már olyan rosszfiúsan-szexi, kócos hajat viseltek Ádám fiai, mint Mr. Darcy a Büszkeség és Balítéletben. Ebbe ugyebár már mi is szívesebben beletúrnánk.:)
