2017. július 07. - Budai Lotti
Reneszánsz PRIDE, középkori melegesküvő, és homoszexuális szentek

Reneszánsz PRIDE, középkori melegesküvő, és homoszexuális szentek

Homoszexualitás és melegek a történelemben

A homoszexualitásról történelmi távlatban írni éppen olyan nehézségeket rejt, mint amilyenekkel a pornográfia történetét bemutató első cikkben találkoztam. Az erotikus képi ábrázolások egyes korokban olyan természetesnek, olyan mindennaposnak számítottak (gondoljunk az Ókori Róma falfirkáira), hogy megkülönböztető jelzést nem is használtak a fogalomra. És a helyzet a homoszexualitással is hasonló. Régmúlt időszakokban semmi rendkívülit nem találtak benne, egyes korokban teljesen mást értettek alatta, mint ma, máskor pedig nem nemi identitást, pusztán viselkedésformák és cselekedetek összességét látták benne… És ennek megfelelőlen történelmi megítélése és a hozzá kapcsolódó tolerancia mértéke is széles skálán mozog. S mint látni fogjuk, e kérdéskörben a legmeglepőbb korokban találkozni a legnagyobb társadalmi türelemmel…tomba_del_tuffatore_paestum.jpgAz ókori görögök a homoszexualitás iránt legtoleránsabb népként élnek a köztudatban, ez köszönhető többek közt az olyan filmeknek is, mint a Nagy Sándor (mely egyébként a történelmi hiteltelenség eposza, és – engedtessék meg egy személyes megjegyzés: az egyetlen film, amelyet a felénél otthagytam a moziban). Csakhogy ezek általában leegyszerűsítik a másság ókori megítélésének kérdését és a férfiak közötti testi kapcsolatot egyfajta erkölcsi szabadosság számlájára írják.  Pedig ettől jóval összetettebb jelenségről van szó. Először is, a felnőtt, szabad férfiak közötti nemi kapcsolatot a görög társadalom elítélte, a benne résztvevőket pedig – elsősorban a befogadót, avagy a passzív felet, az eromenost – stigmatizálta. Az eromenos szerepéhez ugyanis az alárendeltség fogalma kapcsolódott, így, egy házasságban élő, felnőtt szabad férfi csakis alacsonyabb státuszú férfival, például rabszolgával, illetve fiatalabb fiúval létesíthetett viszonyt anélkül, hogy a társadalom megbélyegezte volna. Mi pedig ez utóbbit, azaz a felnőtt férfiak serdülő korú ifjúkkal folytatott kapcsolatát illeti, sokkal inkább volt egyfajta társadalmi intézmény, semmint nemi hajlamok kiélésének eszköze. Az ún. paiderastia hagyománya még a görög törzsi időkből származik, mikor is a törzs tagjai életkorok szerint csoportosultak, s egy serdülni kezdő fiú egy idősebb férfi „támogató” társaságában lépett ki a gyermekek csoportjából. Az ifjú, egyfajta felnőtté avatási szertartás részeként, egy időre elvonult az idősebb támogatójával, aki ez idő alatt megtanította számára mindazt, amire az életben szüksége lehet… No meg átélték együtt a férfiszerelmet, amit éppúgy a felnőtté válás részének tekintettek, mint a nőkkel való első együttlétet és később természetesen a családalapítást. A fejlett poliszrendszerben a paiderastia intézményét már alaposan kimunkált társadalmi normák szabályozták: legkorábban tizenkét évesen lehetett egy serdülőt effajta kapcsolatba bevonni és felnőtt korára (ami akkor jött el, mikor már képes volt szakállat növeszteni, de legfeljebb tizenhét éves koráig) köteles volt kilépni belőle. De míg a kapcsolat tartott, az idősebb férfi (aki kizárólag az adakozó, az aktív fél, az erastes szerepét tölthette be) köteles volt oktatni, nevelni és egyfajta példaképként viselkedni. Sőt, bizonyítandó, hogy az erastes az ifjú felé nem pusztán szexuális indíttatásból közeledik, az első évben mindkettőjüknek kerülnie kellett a testi érintkezést. Platón a korai munkáiban a szabadság és a demokrácia egyik alapintézménynek nevezte a paiderastiát, mondván, a zsarnokság az, amely nem tartja kívánatosnak az olyan mély kapcsolatok kialakulását, melyből gondolatok, ideák és művelt állampolgárok születnek.paiderastia.jpg

 

Nem maradtak viszont feljegyzések arról, hogy a nők között is kialakult volna a paiderastia intézménye. Leszbikus kapcsolatok azonban léteztek, aminek legékesebb bizonyítékai - a szó gyökerét is adó Lesbos szigetéről származó - Szapphó költeményei. A költőnő mintegy tizenkétezer sort írt női szeretőihez, melyből mintegy hatszáz maradt az utókorra. Ezek némelyike tanítványaihoz szól, Szapphó ugyanis helyi thasois (egyfajta nőnevelő intézmény) feje volt. A nők közötti paiderastia tehát valamilyen formában mégiscsak fellelhető volt a korai időkben, legalábbis addig, míg a fejlett poliszrendszerben – ami a nőket műveletlenül, az otthon négy fala közé zárva akarta látni – a thasois intézménye meg nem szűnt létezni.1350789482.jpgA görögre építkező római kultúrában a férfiak közötti testi kapcsolat szintén normálisnak számított, nagy valószínűséggel Claudius császárt leszámítva, valamennyi ókori római uralkodó tartott hímnemű szeretőket. Ugyanakkor a követelmény, hogy a passzív fél alacsonyabb rangú legyen az aktívnál – tehát rabszolga vagy fizetett prostituált – itt is létezett, a legkívánatosabb partnereknek pedig itt is a fiatal, tizenkét-húsz év közötti fiúk számítottak. Ekkora persze eltűnt e kapcsolatokból a nevelő, oktató, példamutató szerep, s a férfiak számára az azonos neműekkel való szex puszta örömforrást jelentett. A szabadon született, római polgár ifjakat azonban törvény védte a „szexuális ragadozóktól”: a Lex Scantinia büntette azt, aki egy ifjú római polgárt, passzív szerepre használt fel. A homoszexualitást a kereszténység elterjedése után büntetni kezdték: Theodosius 390- től rendelte máglyahalállal büntetni a passzív felet, Justinianus pedig 558-tól az aktív felet is büntetéssel sújtotta, noha e törvényeknek a homoszexualitás elfogadottságát még évszázadokig nem sikerült kiiktatniuk a társadalomból.antica-roma-sesso-a-tre-tra-gli-scavi-di-pompei.jpgMagától értetődőnek tűnik a feltételezés, hogy a kereszténnyé lett Európában a kezdetektől üldözték a homoszexualitást, pedig a korai időkben mind az állam, mind az egyház meglehetős türelemmel fordult ezen identitás felé. A homoszexualitást, pontosabban a szodómiát (minthogy az előbbi fogalom ekkoriban még nem létezett), csak a tizenkettedik századtól rendelték büntetni. Ennek oka egyrészt az újonnan felállított inkvizíció, mely a korban terjedni kezdő szekták tagjait, pl.  valdenseket, katarokat, a sátánizmus mellett a szodómia bűnével is megvádolta, mely vád fontos szerephez jutott a templomos rend feloszlatását eredményező perekben is. Aquinói Szent Tamás nézetei és munkássága ugyancsak hozzájárultak a szodómia kriminalizálásához. De egészen az 1200-as évekig a társadalom tagjai meglepő toleranciával fordultak az egymással testi kapcsolatot létesítő egyneműek felé. Sőt, homoszexuálisokat a szentté avatottak között is találunk. Canterburyi Szent Anzelm például 1033-ban lépett be a normandiai Bec bencés rendjébe s idővel Canterbury érseke lett. A skolasztika atyjaként, nagy formátumú keresztény filozófusként tartják számon, kinek vallásos elköteleződéséhez kétség sem férhet, mint ahogyan az is bizonyos, hogy sosem szegte meg a cölibátus előírását. Ugyanakkor számos, általa írt levél is fennmaradt, köztük néhány zavarba ejtő üzenettel, melyek a Becben maradt Gundulf testvérhez, illetve egy La Chaise Dieu-beli szerzeteshez szólnak. Egyes történészek a barátság kifejezésének tartják Anselm leveleit, de tény, hogy a „dilecto dilectorinak” (kb. a szeretett szeretőnek) címzett levelekből, inkább a szerelem, semmint a barátság lelkesültsége olvasható ki.adelp_1.jpgA feltételezhetően meleg szenteknél, csak a középkori meleg esküvő gondolata hangozhat furcsábban. A korai középkorban ugyanis létezett egyfajta szertartás, az adelphopoiesis (szó szerinti fordításban fivércsináló), mely során két férfi a pap előtt, kéz a kézben a hagyományos esküvői fogadalomhoz hasonlatos esküt tett, egymásnak örök „barátságot”, testvérséget fogadva, amit rituális csók követett. Egyes történészek álláspontja szerint (amit például John Bosswell a Kereszténység, társadalmi tolerancia, és homoszexualitás című művében is kifejtett), ez egyfajta egyházi elismerése, szentesítése lehetett az egyneműek szerelmi kapcsolatának. Azt, hogy az adelphopoiesisnak valóban lehetett ilyesféle célja leginkább az támasztaja alá, hogy a homoszexuálisokat bűnözővé nyilvánító és stigmatizáló törvények 12. századi elterjedésével párhuzamosan e szertartás celebrálását szerte Európában tiltani kezdték. Helyette az affrerement intézménye jelent meg, mely már sokkal inkább volt egyfajta jogi, gazdasági szövetség két férfi között, akik ezáltal testvérekké, s így például gyermektelenség esetén egymás örököseivé váltak.295433_10151422269807297_1567057809_n_1.jpgA tolerancia idejének tehát leáldozott. Franciaországban például 1260-tól a szodómiát első ízben elkövetőket nemiszervük levágásával, másodízben végtagjaik elvesztésével, harmadízben máglyahalállal büntették. Ami nem jelentette azt, hogy a homoszexualitás eltűnt volna a föld színéről, sőt egyes területeken római kori időket idézően virágzott. Ilyen volt például a reneszánsz Firenze. A kor nagy művészeit Cellinit, Donatellot és Leonardo da Vincit mind megvádolták szodómiával, utóbbit két hónapra be is börtönözték e vád alapján. Michelangelo, a mélyen vallásos és szerzeteseket idézően egyszerű életet élő szobrász és festő élete során legalább háromszáz szonettet és madrigált írt, köztük jó pár romantikus hangvételű szerzeményt egy bizonyos Tommaso dei Cavalieri nevű ifjú nemeshez, aki iránt a művész ötvenhét éves korában lobbant egyfajta szerelemhez igencsak hasonlatos barátságra. Ami nem is meglepő, ha elmélyedünk a reneszánsz Firenze szexuális kultúrájában, amihez jó alapot nyújtanak az 1432-ben felállított ún. Éjjeli Őrség, a szodomita tevékenységek felderítésére felállított testület, jegyzőkönyvei. A negyvenezres lakosú Firenzében az őrség hetvenéves fennállása alatt összesen tizenhétezer férfit vett őrizetbe „tiltott barátság” vádjával. E kiugró számra Michel Rocke történész szerint a korabeli házasulási szokások szolgálnak magyarázatul: akkoriban a férfiak harmincéves korukig nem házasodtak, a lányok családjuk szoros felügyelete alatt éltek, s kellő számú női prostituált hiányában, a fiatal fiúk nagy számban és busás haszonnal bocsájtották áruba testüket. Ők elsősorban a Ponte Vecchio lábánál és a Furriers utcában (Szűcsök utcája) voltak megtalálhatóak. A sajátos szubkultúrát alkotó helyi homoszexuális közösségnek törzshelye is volt, mégpedig a kifejező elnevezéssel bíró „Il Buco”, „ A Lyuk” nevű kocsma, ahol esténkét feltünő, színes ruházatban, és mókás fejfedőben hajnalig tartott zeneszó mellett, a vidám mulatozás mely hagyománynak Savanarola vetett végett.botticelli-primavera3.jpgFirenze persze kivétel volt, mely erősítette a szabályt; a homoszexuálisok Európa többi részében rejtőzködni voltak kénytelenek. Kivéve a királyi udvarokban és a nemesség körében, ahol jóval elnézőbbek voltak az ilyen viszonyt folytatókkal. Orléans-i Fülöp, XIV. Lajos öccse, példának okáért nyíltan kapcsolatban élt Lorraine lovaggal és d’Effiat márkival. Persze mindennek volt határa: 1726-ban egy nemest, Benjamin Deschauffours-t nyilvánosan megégettek a Gréve téren, miután kiderült, hogy a királyi udvar tagjai számára tartott fent bordélyt, ahol kizárólag fiatal fiúkat foglalkoztatott. De az uralkodó osztály tagjaira a csatornán túl is más szabályok vonatkoztak: az Erzsébetet a trónon követő I. Jakab angol király nevét számos férfi szeretővel emlegetik együtt, sokat közülük saját szolgálatára rendelt kamarásává tett meg, s valamennyiüket elhalmozta címekkel. A legmagasabb rangra egy George Villiers nevű közember jutott, aki Buckingham hercegségééig vitte, s külön érdekesség, hogy az Apethorpe Hall névre hallgató királyi lak közelmúltban történt felújításakor egy titkos folyosóra bukkantak, mely a király és Buckingham hálószobáját kötötte össze…t06746_10.jpgS ha már Angliában járunk vessünk egy pillantást a 18. század „molly house-nak” nevezett intézményére. A korabeli szlengben a homoszexuális férfiakat nevezték mollynak, így könnyen kikövetkeztethető, hogy ezek a gyülekező helyek (kocsmák, de akár kávéházak is) a londoni meleg közösség találkozóhelyeként szolgáltak, ahol nem csak ismerkedni lehetett, de női ruhába bújva mulatozni, esküvői szertartást celebrálni, s egyfajta bizarr paródiaként, szülést imitálni, orvosokkal és bábákkal körülvéve… A molly house-okat leginkább a kalodák környékén volt érdemes keresnie a korabeli érdeklődőnek. Kalodába a szodómián kapott férfiakat állították közszemlére (kivégzésük előtt) így az, hogy gyülekezőhelyük éppen ezen eszközök környékén volt, egyfajta fricskát jelentett a hatóságok felé.image-pillory.pngA mai ember a sötét középkornál már csak a viktoriánus időket képzelné intoleránsabbnak a homoszexuálisokkal szemben. Tény, hogy a 19. században továbbra is bűncselekménynek számított a szodómia, igaz már szinte sehol sem járt érte halálbüntetés. Viszont a kor emberének hozzáállását híven tükrözi egy közelmúltban készült tanulmány, mely az Angliában 1850 és 1960 között, szodómiával kapcsolatban följegyzett közel kétszáznyolcvanezer bírósági ügyet vette górcső alá. A tanulmány megállapította, hogy e tetemes számú vádemelésből mindössze háromszáz esik az I. világháborút megelőző időkre. A történészek szerint ennek a kor prüdériája lehet az oka, azaz valószínűleg úgy álltak a homoszexualitáshoz, mint az akkoriban ugyancsak virágzó prostitúcióhoz: amiről nem beszélünk, az nem is létezik. Az, hogy egy ügy olyan nagy port verjen fel, mint például Oscar Wilde pere, egyértelműen kivételnek számított.vintage-gay1.pngA homoszexualitás ugyanakkor a tudomány és a kialakulóban lévő pszichológia érdeklődésének középpontjába került, igaz, eme identitást betegségnek bélyegezték, s a kutatások is csupán arra irányultak, miként segíthetnék a hatóságokat e „veszélyes elemek” felkutatásában. Viszont maga terminus végre levált a szodómiáról és az ahhoz kapcsolódó szexuális tevékenységekről, s mint Michel Foucault is megfogalmazta, ettől kezdve a homoszexualitás nem cselekedetet, hanem identitást kezdett jelölni. Maga a szó egyébként egy magyar újságíró és műfordító munkássága nyomán jött létre. Kertbeny Károly 1824 és 1882 között élt és korát meghaladó, felvilágosult nézeteket vallott a témában. Az elsők közt állt ki a homoszexuálisok jogai mellett, akik szerinte nem betegek, hanem egy veleszületett és megváltoztathatatlan tulajdonsággal rendelkező emberek, és akiket hiba volna egyszerűen nőies férfiakként vagy férfias nőkként beállítani. Mintegy történelmi kuriózumként a homoszexualitás dekriminalizálásával a 18. századi Franciaországban találkozunk első ízben, ahol is a forradalom idején eltörölték a szodómiát büntetni rendelő törvényt. A 20. századtól pedig a homoszexuálisok jogaiért küzdő és az őket súlytó törvények eltörlését követelő mozgalmak és társaságok sorra jöttek létre. E téren a Weimari Köztársaság Berlinje járt élen, ahol meleg, leszbikus, transzgender klubbok, bárok, kabarék, magazinok és kiadványok működtek és virágoztak.liebende_freundin.pngS talán itt bizonyosodik be Platón érvelése, miszerint a zsarnokság és a homoszexualitás büntetése szoros kapcsolatban áll egymással, hisz a Szovjetunióban, a náci Németországban, Franco Spanyolországában következetes kegyetlenséggel és tragikus eredménnyel üldözték a „másságot”… És bármi legyen is az olvasó véleménye e témában, ne feledje: a történelem kereke forog, és amit most elfogad vagy éppen ünnepel, az egykor megvetés tárgya is lehetett, így amit ma elítél vagy épp a négy fal közé zárna, az egy nap újra egyet jelenthet  a normálissal...

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr7612644791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sakkosfx 2017.07.08. 13:46:36

Miért nem lehet a buzi felvonulást és a teszkós tüntetést egyben és gyorsan lezavarni, hogy a közlekedés is hamarabb meg induljon? Egy teszkós egy buzi megint tetkó megint buzi, had győzködnék egymást az igazukról! A végeredményt meg meg írná az Index! És érdekes riportok is készülhetnének amit el lehetne adni a többi médiának!

Driniliz 2017.07.08. 14:04:23

Jó a cikk, bár az, hogy csak Claudius császárnak nem voltak férfiszeretői, kicsit túlzó. Volt több erkölcsös császár is a sok közül...

A feltünő és súlytó szavakat is javaslom javítani...

Sólyom Tomi 2017.07.08. 17:03:57

@sakkosfx: Azért nem jó gyorsan lezavarni, mert akkor nincs időd megtanulni közben magyarul. Bár abban igazad van, ha eddig nem sikerült, nem ezen a kis időn fog múlni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.10. 08:57:08

A társadalom legjobbjai akkor is elítélték a homokos és pedó perverziót.

Ez van, ezt a csatát elvesztettétek.