2017. március 08. - Budai Lotti
Nők, akikről a nőnap szól

Nők, akikről a nőnap szól

Egy meglincselt filozófus, egy kivégzett forradalmár és egy elnyomott zeneszerző

A nőnap fogalma a 20. század első éveiben jelent meg, ekkoriban kezdett ugyanis a nőket érintő diszkrimináció elleni, illetve az egyenlő bérezésért és választójogért folytatott harc igazi lendületet venni. A virág, a csokoládé és a rózsacsokros képekre applikált idézetek mellett ez a nap erről is szól. A küzdelemről, amit a nők az egyenlőségért a mai napig is vívni kénytelenek. Ezt a harcot pedig három olyan, tragikus véget ért asszony életén keresztül mutatom be, akik nagyszerű tetteik vagy tehetségük ellenére kimaradtak a történelemkönyvek lapjairól, ám végzetük jól példázza azt a sorsot, melyre a női nemet érintő előítéletek és korlátok a legjobb képességű asszonyokat kárhoztatták a történelem során.
befunky_collage_3.jpgA filozófus és természettudós Hüpatia, aki amellett, hogy az alexandriai neoplatonista iskola vezető tanítója volt, a természettudományokkal is foglalkozott – egyes nézetek szerint a hidrométer feltalálásán is munkálkodott –, és őt tartjuk számon, mint az első ismert női matematikust. Munkássága elismerést nyert kortársai körében, s ezzel talán ő a legszerencsésebb a három bemutatásra kerülő asszony közül, még akkor is, ha brutális halálában az elvakult hitbuzgóság mellett a nőgyűlölet is szerepet kapott.hypatia_great_female_philosopher_alexandria.jpg Hüpatia 260 és 415 között élt Alexandriában, a Nyugat-Római, más néven a Bizánci Birodalom területén. Atyja, Théon  - a filozófus és az alexandriai könyvtár vezetője -, nem volt hajlandó leányát, a kor szokásaihoz híven, kizárólag a háztartási ismeretek elsajátítására szorítani. Ehelyett alaposan kitaníttatta, s felnőtt korában sem kényszerítette férjhezmenetelre; Hüpatia életét így kizárólag a tanulásnak és a tantásnak szentelhette. Alexandria ezekben az években hatalmas vallási és kulturális olvasztótégelynek számított, ahol a hellenizmus és a zsidó vallás tanai mellett az egyre erősödő és a többi vallással szemben egyre türelmetlenebbé váló kereszténység is teret nyert. Hüpatia maga is megismerkedett kereszténység tanaival, ő maga sosem tért át. Rendkívüli elmének tartották, messzi vidékekről is zarándokoltak hozzá tanítványai, a városban köztiszteletnek örvendett, s a politikai elit támogatását is bírta. Legfőbb rajongójának a város prefektusa, Oresztész számított, s a filozófusnő eme befolyását Cirill püspök – akit kegyetlenkedései ellenére később szentté avattak – nem nézte jó szemmel. A püspök azt tartotta a nőkről, hogy ők a isten szemében „különösképp becstelen teremtények”, s magát a tudományokba ártó Hüpatiát kiváltképp nem kedvelte, ráadásul úgy vélte, a pogány filozófusnő barátsága tartja vissza Oresztész prefektust a megtéréstől. Egy nap, mikor az asszony a könyvtárból tartott hazafelé, a Cirill püspök által feltüzelt csőcselék és a közéjük vegyült szerzetesek kirángatták Hüpatiát a gyaloghintajából, egy templom lépcsőjére vonszolták, lemeztelenítették, majd botokkal és kövekkel agyonverték a boszorkánynak és bálványimádónak nevezett asszonyt. Testét a helyszínen elégették. Egyes történészek az ő brutális kivégzéséhez kötik a klasszikus antikvitás és hellenizmus végét. Ma nevét a Hold egyik krátere viseli. hypatia-murdered-631_jpg_800x600_q85_crop.jpgMint tudjuk, a francia forradalomárok az egyenlőség és szabadság eszméit heves szónoklatokban s vérpezsdítő pamfletekben hirdették… Kivéve, ha nőkről volt szó. A forradalom és a női egyenjogúság kapcsolata önmagában megérne egy bejegyzést, de itt és most legyen elég annyi, hogy a „felvilágosult” államférfiak – kevés a kivételtől eltekintve – mereven elzárkóztak minden olyan kezdeményezés elől, mely a női egyenjogúság kérdését tűzte zászlajára. Hanem éltek akkoriban olyan bátor asszonyok, kik felemelték hangjukat eme méltánytalanság ellen. Ilyen volt többek közt Olympe de Gouges. olympedegouge_1.jpgOlympe polgári családból származott, s fiatalon hozzáadták egy párizsi vendéglőshöz, akitől egy fia született. Korán megözvegyült, s többé nem is ment férjhez, még Jacques Biétrix de Rozières-hez, a magas rangú és felvilágosult tisztségviselőhöz sem, ki pedig megkérte a kezét. Visszautasítása ellenére, a férfi a forradalom kitöréséig támogatta az özvegyet, minek köszönhetően Olympe lassacskán a párizsi szalonélet aktív tagjává válhatott. A forradalom közeledtével a politikában is egyre nagyobb szerepet vállalt: esszéket, vitairatokat, pamfleteket írt, melyekben a halálbüntetés eltörlését, a válás lehetővé tételét és a törvénytelen születésű gyermekek jogainak védelmét követelte. Emellett színdarabokat is írt, melyekben a gyarmatokon senyvedő rabszolgák sorsát mutatta be, s az intézmény eltörlése mellett kardoskodott. A forradalom alatt az Emberi és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozata mintájára megírta a Női és Polgárnői Jogok Nyilatkozatát, melyben a nők számára követelt választójogot és egyenlő bánásmódot. A forradalom előre haladtával egyre hevesebb írásokban támadta a nőket továbbra is elnyomni akaró forradalmárokat, Marat-t az elharapódzó vérengzésekért tette felelőssé, Robespierre-t diktatúra kiépítésével vádolta. Nem csoda, hogy végül ő is a guillotine alatt végezte… 1793 augusztusában emeltek vádat ellene, a tárgyaláson megtagadták tőle a jogot, hogy ügyvédet fogadjon, így magát védte. Végül forradalom ellenes tevékenység miatt halálra ítélték, mivel iratai közt találtak egy színdarabot, mely a bíróság megítélése szerint nem ábrázolta Marie-Antoinette-et kellőképp ellenszenvesen… Olympe de Gouges a beszámolók szerint bátran, méltóságát megőrizve hajtotta fejét a nyaktiló alá. Halála utána a forradalmárok még az emlékét is megpróbálták meggyalázni, műveletlennek gyengeelméjűinek nevezték, a forradalmi kormány tagja, Pierre-Gaspard Chaumette a „rendes” asszonyokhoz címezve szavait, így nyilatkozott róla: „Emlékezzenek arra a férfias némberre, az arcátlan Olympe de Gouges-ra (…) Önök utánozni akarják ezeket a némbereket? Nem, Önök csak akkor érzik magukat megbecsülésre érdemesnek, ha azt teszik, amire a Természet eleve rendelte a nőket. (Chaumette 1794 áprilisában követte Olympe de Gouges-t a vérpadra.)227bfff101e2a340f4c754250dd044ea.jpgAzt, hogy hogy Wolfang Amadeus Mozart afféle csodagyereknek számított, akinek elképesztő tehetsége még Mária Terézia császárnőt is lenyűgözte, közismert tény. Azt valamivel kevesebben tudják, hogy a muzikális Mozart család szeme fényének sokáig nem Wolfgang Amadeus, hanem annak idősebbik nővére, Maria Anna - becenevén Nannerl - számított, aki legalább akkora zenei tehetséggel bírt, mint világhírnévre szert tett fivére.maria_anna_mozart_lange.jpgA Mozart gyermekek atyja, az udvari zenész Leopold Mozart, hétéves korában tanította meg lányát klavikordon játszani, s Nannerl tizenegy évesen már a legbonyolultabb műveket is tökéletesen adta elő. „Az egyik legtehetségesebb zenész ma Európában.” - nyilatkozta róla apja.  Mikor pedig a nála négy évvel fiatalabb öccsében is felfedezték a zenei géniuszt, a család turnéra indult a két „wunderkinddel”. És a két gyermek koncertjéről szóló lelkes beszámolók kezdetben nem is az ifjú Wolfgang, hanem Nannerl játékát jelölték meg, mint az est fénypontját. Hanem Nannerl a tizennyolcaik életévéhez közeledett, s a család aggódni kezdett: egy lány abban az időben nem mutogathatta magát a színpadon, ha tisztességes férjet akart találni, így szülei eltiltották a további nyilvános szerepléstől, s Leopold már csak Wolfganggal „haknizott” Európa-szerte. Hanem szegény Nannerl, nem csak a fényes zenei karriertől esett el, de - mint korának legtöbb asszonya – még magánélete fölött sem rendelkezhetett szabadon. Beleszeretett egy fiatal kapitányba, de apja nem engedte, hogy feleségül menjen hozzá, ehelyett kezét egy idős hivatalnoknak volt kénytelen nyújtani. Férjének két korábbi házasságából már öt gyermeke született, s Nannerl – három közös gyermekük mellett – lelkiismeretesen nevelte őket. A zenével persze nem hagyott fel, saját örömére továbbra is zongorázott. Sőt, a családi levelezésekből kitűnik, hogy maga is komponált, öccse Wolfgang csodálatosnak nevezte szerzeményeit és bátorította a további alkotásra.  A Nannerl komponálta zenei darabok nem maradtak fent, egyesek szerint ő maga semmisítette meg műveit, míg mások úgy vélekednek, hogy tévesen Wolfgang keze munkájának tulajdonították őket. Férje halála után Nannerl visszaköltözött Salzburgba, ahol zenetanítással foglalkozott, míg egészsége engedte. Az asszonyt, kinek tehetségét talán sosem mérhetjük fel igazán, hetvennyolc éves korában érte a halál.maria-anna-mozart-_3431812b_1_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr7312318657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.