Az implantátumok kora előtt: a női test (de)formálásának története II.
Sonkaujj és "S-vonal"
Az előző részben megvizsgáltuk, hogy a 15-18. század során milyen ruhadarabokat és kiegészítőket használtak a női test alakítására, mely a történelem folyamán szinte sosem szolgált a maga természetességében őseink megelégedésére. Áttekintettük a fűző korai történetét, volt szó kipárnázott hátsókról, abroncsszoknyákról s egyéb alkalmatosságokról... A folytatásban a fűzőhasználat a zenitjére hág, s olyan testrészeket párnázunk ki, melyeket ma álmunkban sem jutna eszünkbe. Íme, a női idomok alakításának története, az 1830-as évektől egészen a mellimplantátumok megjelenéséig. 
Eme különös divattörténeti kitekintést a 1800-as évek mell alatt szabott, empire stílusú ruháinál hagytuk félbe, mely a rokokó korszak különböző fűzői, abroncsszoknyái és fenékpárnái után, néhány évtizedes szusszanást engedélyezett eleink számára. Ám a rövid pihenő után Éva leányainak testét újra birtokba vették a különböző alkalmatosságok, melyek a legkülönfélébb női idomokat voltak hivatva (de)formálni. 
Az 1830-as évekre a ruha derékvonala visszacsúszott természetes helyére, így a derék újra hangsúlyossá vált, a fűző pedig szépen visszatért a felső ruházat alá. S bár a rokokó kényelmetlen ruhakompozíciói nem tértek vissza, néhány divattörténeti extremitás azért a 19. század első felében is felütötte a fejét. Itt van kezdetnek például az 1830-as évek táján megjelenő, majd egyre jobban elburjánzó puffos ujj vagy más néven a sonkaujj. (Franciául gigot-ujjnak hívták, s a gigot ürücombot jelent, innen a magyar elnevezés.) A ruhaujjak bőséges anyagmennyiségének karra kötözhető párnák szolgáltak támasztékul. A meglehetősen képtelen viselet mögött az az esztétikai elgondolás húzódott, hogy a hangsúlyos váll mellett még karcsúbbnak tűnik a derék.
A viktoriánus idők beköszöntével a sonkaujjak (szerencsére) lelappadtak: a kecses vékony karok és az érzékeny nőies vonalak jöttek divatba. Ezt a nőiességet voltak hivatva hangsúlyozni az egyre jobban felduzzadó szoknyák is (kezd olyan érzésem lenni, mintha a női sziluett egy luftballon lenne, amelyet évszázadok alatt, hol felfújtak, hol leengedtek...). A kívánt szoknya körméretét eleinte több réteg alsószoknyával, később lószőrrel (franciául crin) merevített krinolinnal érték el. Ahogy az ipari forradalom és az acélipar fejlődése a divatot is elérte, megjelentek a könnyebb, acélsodronyos krinolinok, melyek vég nélkül terebélyesedtek, egészen addig, míg az ajtón való közlekedést is ellehetetlenítették, s gúnyrajzok tárgyává nem lettek.
A fűző is ezekben az évtizedekben élte fénykorát, melyekben ugyancsak szerephez jutott az acél. A lehető legvékonyabbra passzírozott derék a hölgyek legfőbb éke lett. A Sissi becenéven ismert Erzsébet, magyar királyné, fiatalabb éveiben állítólag negyven centisre is össze tudta fűzni a derekát. (Ehhez hozzásegíthette feltehető anorexiája.)
Az 1860-as évek legvégén a szoknya ismét „ereszteni” kezdett, s a felszabadult anyagmennyiséget hátul, az ülep táján fogták össze. Ebből az anyaghalomból hamar kialakult a turnűr, mely ezúttal hátrafelé kezdte deformálni a női alakot újabb, felcsatolható szerkezetek segítségével. A turnűr 1885-re a testtől messzire elálló, polcszerű anyagtömeggé terebélyesült. Két ember is elfért volna benne, vagy ahogyan a korban viccelődtek vele: a teáskanna is megállt volna rajta. Nem csoda, hogy a turnűr intézménye ugyancsak témát adott a – nemrégiben felfedezett – karikaturisták berkeiben.
A század végéről még két, a női sziluettet érintő divatáramlatról érdemes szót ejteni, melyek célja homlokegyenest ellenkező hatás elérése volt. Az egyik, az 1880 körül megjelenő – Alexandra walesi hercegnő után elnevezett – princessz szabású, horizontális derékvágás nélküli, szorosan testhez simuló ruha, mely alatt – ha csak rövid időre is – újra felsejlettek a valódi női idomok. A másik, a 19. század végén újra kísérteni kezdő sonkaujj réme (tényleg nem tudok vele megbarátkozni, nincs mit tenni...), mely fenyegetőbb külsőt öltött, mint valaha: a felduzzasztott ujjak 1895-re érik el legnagyobb kiterjedésüket. Hanem a turnűr ekkorra eltűnt, a szoknyák enyhén, harangalakban szélesedtek ki.
A 20. század beköszöntétől, az első világháború kitörésééig, három korszakról, divatirányzatról érdemes szót ejteni.
Az egyik, a VII. Edward királyról elnevezett Edward-kor – mely alapvetően az 1901-től 1910-ig terjedő időszakot jelöli – első fele. Alighanem története során ebben a néhány évben szenvedett leginkább a női derék, a szorosra fűzés rekordere, egy Polaire névre hallgató francia modell és sanzonénekesnő, aki állítólag 33 cm-esre tudta összefűzni a derekát (lenti és a kezdő kép jobb szélén). A kor divatjának meghatározó eleme lett az ún. nevezett „S vonal”: a hihetelenül vékony derekat dús kebel és hangsúlyos hátsó emelte ki. Ezt a hatást az Edward-kori fűző speciális merevítése hozta létre: a fűző első részébe egy merev fém- vagy halcsontbetét került, és ez kényszerítette a főző viselőit „S” betűt vagy inkább hattyúnyakat formázó testtartásra. Nem csoda, hogy a hölgyek kizárólag nyilvánosság előtt préselték magukat „S betűsre”, s amint hazaértek, megszabadultak a kínzóeszközüktől. 
Sőt, ami azt illeti, hamarosan örökre kihajíthatták az ablakon a női idomokat évszázadokon keresztül sanyargató alkalmatosságot: 1906-ban a nők és az agyonfűzött derék egészségügyi veszélyeit szajkózó orvosok imája meghallgatásra talált, és Paul Poiret megalkotta az első fűző nélküli ruhát. A magasabb derékvonalú, laza esésű ruha a fő hangsúlyt a derékról a felső testre helyezte, azonban Poiret célja – emlékiratai szerint – nem a nők felszabadítása, hanem egy merőben új szépségideál létrehozása volt. Hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint rövid életű kreációja, a „bukjel” szoknya (a képen jobbra), mely ismételten megpróbálta korlátozni a női nemet a szabad mozgásban, ezúttal sikertelenül. 
A harmadik korszakunk, az 1910 és az első világháború kitörése közötti néhány év, melyet szoktak „Titanic-korszaknak” is nevezni. Ezekben az években a ruha újra szorosabban simult a női testre, anélkül azonban, hogy azt fojtogatni kezdte volna... A jelen – tehát a női test deformálását taglaló – bejegyzés szempontjából ez az időszak elvileg érdektelen, de én magam imádom a „Titanic Era” kreációit, hát hoztam pár képet. 
De talán egy szempontból mégis csak említést érdemel ez a néhány év. Az első bejegyzésben említésre került, hogy egy-egy divattörténeti korszak végét általában természetellenes, túlzó, extravagáns öltözékek felbukkanása jelzi... Az első világháborúval a nők megváltozott élethelyzetekkel találták magukat szemben, melyek merőben új ruhatárat igényeltek. Talán elmondhatjuk, hogy a „Titanic korszak” kifinomult esztétikájának sikerült az, ami például a groteszké duzzadt rokokó viseletnek nem: méltó módon búcsút inteni a Belle Epoque lassan meghaladottá váló divatjának... S vele együtt a női testet nyomorgató ruhadaraboknak.
A 20. század nagy részében már nem is találkozunk a nők idomait formázni kívánó hagyományos megoldásokkal. Mindössze két vonulat érdemel említést: az első, egy korábbiakkal homlokegyenest ellentétes törekvés, a második pedig a régi szép idők után való epekedés terméke.
Az első, a húszas évek garçon- avagy fiús stílusa, melyet rövid szoknyák, bubifrizurák s lekötözéssel eltüntetett keblek jellemeztek. Míg a korábbi évszázadok testet elváltoztató megoldásai tulajdonképpen a nőiesség zálogának számító idomok – úgy mint kerek csípő és fenék, keskeny derék és telt kebel – túlhangsúlyozásából eredtek, addig, a húszas évek szépségideálja mindezeket a jegyeket eltüntette. Talán a divat ekképpen fejezte ki az évszázados női sztereotípiák elleni lázadását és a női egyenjogúság melletti állásfoglalását...
A második, az ötvenes években Dior által életre hívott New Look krinolint idézően felduzzadt szoknyái, mellyel a második világháború után magához térő divat kívánta a glamourt visszahozni a mindennapi életbe.
Ezután a testet elváltoztató ruhadarabok és kiegészítők kora végleg lejárt... Azok megszelídültek, s ma már csak mint push-upos melltartók, fenékformázó leggingsek és Bridget Jones-féle, hasleszorító nagyibugyik formájában fordulnak meg a modern nő ruhatárában. No meg persze beköltöztek a bőrünk alá...
Lepjétek meg szeretteiteket egy igazán egyedi karácsonyi ajándékkal! A Borostyánszemű című történelmi regény képes kiegészítőkkel, kortörténeti érdekességekkel és olvasáshoz ajánlott zeneművekkel, teszi a történelmi hangulatot még átélhetőbbé, az olvasás élményét pedig teljessé. Kerüljétek el a karácsonyi sorban állást és vásároljátok meg most, 20% kedvezménnyel a Geopen kiadó webshopjában. Részlet a könyvből itt olvasható.
