2016. október 14. - Budai Lotti
Levéltitkok

Levéltitkok

A levelezés története királyi lovasfutároktól a "Filléres Postáig"

Gondoljunk bele, milyen egyszerű dolga van a mai kor emberének: ha például a bevásárló listáról lemarad a színes mosópor, egyszerűen csak dobunk egy sms-t vagy Viber üzenetet a háztartás, éppen bevásárlást végző tagjának... Viszont ha háromszáz évvel ezelőtt, teszem azt, elfelejtettük volna meghagyni az urunknak, hogy hozzon a kilyukadt teknő helyett egy újat a három faluval arébb tartott vásárból, akkor bajban lettünk volna. Szerencsés esetben épp áthaladt a városon egy vándor, aki magával vitte üzenetünket a messzeségbe, merthogy a levélírás... No, az nem volt egy egyszerű ügy. 

the_love_letter_e10722.jpg

A Római Birodalom bukásától egészen a XV-XVI. századig nem beszélhetünk valódi postai szolgáltatástól. Igaz,  az átlagembernek nem is nagyon volt szüksége rá, hisz a lakosság nagyobb része ugyanabban a faluban, mezővárosban élte le életét, amelyben született, legfeljebb ha néhány mérföldre szakadt el otthonától. Ha szükség volt rá, az üzenetek főként szóban terjedtek, vándorárúsok, zarándokok hozták-vitték a híreket. A levélírás költségei magasak voltak (főleg rongypapír vagy pergamen szolgálhatott alapanyagul, hisz még a papírmalmok elterjedése előtt vagyunk), de akadt egy másik probléma is: az emberek jó 90%-a írástudatlan volt, illetve ha a feladó birtokolta is a betűvetés tudományát, egyáltalán nem volt biztos, hogy a címzett is hasonlóképpen volt az olvasással. Ha valaki nagyon elszántan akart írásbeli üzenetet küldeni, akkor felfogadhatott valakit, akinek tollbamondhatta mondandóját... persze a megfelelő dialektusban, hisz nemzeti nyelvek még nem léteztek. Na, ott volt persze a latin... már ha a címzett tudott fogni valakit, aki ért latinul. Egy szó mint száz, a levélváltás nem volt adekvát módja a kommunikációnak.

aert_de_gelder_self-portrait.jpg

Kivéve persze  a király és adminisztrációja számára: az első igazi királyi postaszolgálatot XI. Lajos francia király állítja fel. Ez az aktuális udvar és különböző katonai táborok között működött, 28 kilométerenként állomásokkal, ahol a postamesterek elődei gondoskodtak riss lovakról. Angliában VIII. Henrik hasonló rendszert épít ki. Ezek még szigorúan csak a királyság üzeneteit szállították, Franciaországban a lovasfutároknak 1576-tól engedélyezték, hogy magánleveleket is hozzanak-vigyenek. Erre Angliában 1635-ben kerül sor, ott I. Károly nyitja meg alattvalói előtt ezt a lehetőséget, természetesen díj ellenében, ami a teleírt ívek számától és a megtett távolságától függött. Borítékot nem használtak, hisz az plusz ívnek számított volna, így a papírost csak összehajtogatták és lepecsételték. Az ár egyébként relatíve magas volt, így a levelezést továbbra is csak a jobb módúak engedhették meg maguknak, de a nemesség tagjai is gyakran folyamodtak a "keresztbeírás" módszeréhez, a helytakarékosság jegyében (ember legyen a talpán aki ezt ki tudja silabizálni...).

10_16_cross_writing_1020.jpg

A díjat a címzettnek kellett kifizetnie, ha pedig ezt nem tudta megtenni, úgy levelét eldobták vagy a "postán maradt" (nemrég 2 600 darab át nem vett, 1680 és 1706 között keletkezett levélre bukkantak Hágában). A levelezgetés természetesen így sem volt bárki számára elérhető dolog, hisz a lovasfutárok/postások csak meghatározott útvonalakon közlekedtek, így Franciaországban pl. Párizst Dijonnal, Bordeaux-val, Toulouse-zal és Lyonnal kötötték össze postutak. Az első ilyen utakat feltüntető térkép 1627-ből maradt ránk. Angliában az 1600-as évek végére külön vállalkozások létesültek, melyek a leveleket falvak, városok illetve a postútvonalak között szállították. A küldeményeket főleg lovasok, később postakocsik vitték, utóbbiak olykor utasokat is szállítottak, s így a postaállomások kényelmes fogadókká nőtték ki magukat, Franciaországban az 1630-as adatok alapján 623 ilyen fogadó működött. Hanem a lóháton közlekedő postásoknak igen rossz volt a híre, s gyakran nem alaptalanul. Az hagyján, hogy durva, faragatlan fickóknak tartották őket, de igen gyakran kevertek össze vagy vesztettek el leveleket, sőt, külön kenőpénz híján a célba jutást sem sürgették. Például az 1700-as években egy Bath-London távolságot a lovaspostás két nap alatt, a postikocsi 17 óra alatt tett meg. Igaz nem volt könnyű dolguk: a lovasok ki voltak téve az időjárás viszontagságainak és a rablótámadásoknak. Ez utóbbiak úgy elszaporodtak a postautak mentén, hogy bankjegyet csak ketté hasítva mertek küldeni a címzettnek, s a második felét csak akkor adták fel, ha az első feléről postafordultával érkezett valamiféle "átvételi bizonylat". Ha pedig a postakocsi vagy postás szerencsésen megérkezett egy postaállomással rendelkező városba, azt hangos kürtszóval jelzete, mire a küldeményeket várók összesereglettek.

1820-edward-villiers-rippingille-the-post-office-2.jpg

Érdekes módon azonban sem Párizson, sem Londonon belül nem lehetett a postaszolgálattal levelet küldeni. Ezt a hiányosságot egy leleményes kereskedő, William Dockwra oldotta meg 1680-ban: társaságot alapított, ami London városának főbb pontjain - jobbára kávéházakban - óránként begyűjtötte az üzenteket, és 10 mérföldes körzetben kézbesítette azokat. A "Filléres Posta" (Penny Post, minthogy egy levél feladása egy pennyt kóstált) hatalmas népszerűségre tett szert, s rövidesen más nagyvárosok is követték a példát. A Filléres Posta esetében a költségek a feladót terhelték, és súly alapján, nem az ívek után számították a szolgáltatás tarifáját. Illetve bevezettek egy másik újítást: minden levél postai bélyegzőt kapott, melyen a feladás óráját tüntették fel, hogy a kézbesítők ne lébecolhassák el a munkájukat.

b37cnc08wndzqjnfhs4g.jpg

A Filléres Posta persze rivalizált az állami monoliumot jelentő királyi postával, így hamarosan beolvasztották, de Mr. Dockwra, a Dicsőséges Forradalommal hatalomra jutó Orániai Vilmostól, szép évjáradékot kapott a leleményes ötletéért. Az angol posta első igazi nagy reformjára 1840-ben került sor: bevezették a súly szerinti díjzszabást és az árakat is alaposan visszavágták. A posta majd minden társadalmi réteg számára elérhető szolgáltatássá vált, a postások dolgát pedig jelentősen megkönnyítette, hogy Londonban 1770-től házszámokkal kezdték ellátni az épületeket, ez 1801-től kötelező gyakorlattá vált. És végezetül a gyűjtők kedvéért. Az első bélyeget ugyancsak 1840-ben adták ki Londonban, Penny Black elnevezéssel, ami Viktória királynő profilját ábrázolta. Kilenc évvel később a francia megfelelője is követte, a Black Ceres, Ceres istennő képmásával.

(Történelemkedvelők figyelmébe: A Borostyánszemű című történelmi regényem, mely a XIV. Lajos korabeli francia udvar intrikái közé kalauzolja az olvasót, november elején jelenik meg a Geopen kiadó gondozásában: Részlet a könyvből itt olvasható.) 

 

fotorcreated_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr4311776845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2016.11.09. 20:03:04

Franciául a fekete nem black, hanem noir, nőnemben pedig noire.;-)