2016. szeptember 19. - Budai Lotti
Művészet és történelem - Antoine Watteau és az aranyruhás hölgy

Művészet és történelem - Antoine Watteau és az aranyruhás hölgy

A magány egy végtelenül finom ábrázolása

A történelem megismeréséhez számtalan út vezet. Régészeti kutatások, naplók, levelezések és más írásos emlékek… No, és a művészet. Gondoljunk csak bele, hogy egy-egy festmény tanulmányozásával mennyi ismeretet gyűjthetünk egy korszak hétköznapi tárgyairól, divattrendjeiről, szokásairól, de még életfelfogásáról is. A művészettörténet évek (ha nem évtizedek) óta legalább olyan kedves a szívemnek, mint a történelem, így úgy gondoltam, útjára indítok egy sorozatot, melyben egy-egy különleges hangulatú, vagy történelmi szempontból jelentős festményt, szobrot vagy kastélyt mutatok be. Mindezt persze az adott alkotáshoz tartozó történelmi érdekességekkel megfűszerezve, hogy a művészetek iránt esetleg kevésbé fogékony történelem rajongók is megtalálják a maguk örömét.

A sort Antoine Watteau 1716 körül született festményével kezdem. Engedjétek meg, hogy anélkül, hogy átmennénk száraz művtöri órába, felhívjam a figyelmeteket néhány apróságra, ami talán segít megérteni, miért is olyan magával ragadó a művészete. Érdekes egyfelől maga a korszak. Watteau akkoriban kezdett alkotni, mikor az elnehezedett, kiüresedett barokk már nem tudott újat felmutatni, a frivol és szertelen rokokó azonban még nem teljesedett ki. (A két stílus közötti különbséget jól szemlélteti a késő barokk Charles de La Fosse és a rokokó egyik nagymesterének tartott Fragonard képi világának, hangulatának összehasonlítása ld. lent.)

fosse-fragonard.jpg

Átmeneti időszak volt ez a történelemben is. XIV. Lajos 1715-ben hunyt el, miután utolsó éveit számos sorscsapás keserítette meg: néhány évvel korábban egy himlőjárvány pusztított végig a királyi családon, elsodorva többek közt fiát, Lajos trónörököst, és annak két fiúgyermekét: Burgundia és Berry hercegét. Csak a legifjabb, Anjou hercege maradt életben, a későbbi XV. Lajos (Sokan nem tudják, hogy XV. Lajos XIV. Lajosnak nem a fia, hanem a dédunokája volt). A háborúkban megfáradt, családi tragédiáktól meggyötört, élete végére szigorú katolicizmusába zárkózó király halála után az udvar valósággal újjáéledt: a régens, Fülöp herceg uralma alatt kezdetét vette a libertinusok kora: a szabad szerelem és hedonizmus időszaka, melynek a forradalom vet majd véget… Nos, ebben az étmeneti időszakban alkotott ez a betegeskedő, melankóliára hajlamos művész, Antoine Watteau, akit mindössze harminchat évesen ért utol a vég…

rosalba_carriera_portrait_antoine_watteau.jpg

Ezen rövid idő alatt azonban olyan egyedi hangulatú életművet tett le az asztalra, ami még hosszú évekig volt hatással a művészekre a századvégi angol tájképfestőktől egészen a XIX. században alkotó impresszionistákig (ezt a hatást akár meg is figyelhetjük a lenti három képen jobbról balra: Watteau 1716-os, Turner 1817-es és Renoir 1881-es képeinek fénykezelésén). Sőt, divattörténeti szempontból is jelentőséggel bír művészete, de ez már egy másik poszt témája lesz...

watteau-turner-renoir.jpg

Watteau képeit egytől egyig áthatja valamiféle különös melankólia. Az általa megteremtett műfajhoz tartozó fête galante (kb. gáláns életkép) képeken a táj gyakran burkolózik éteri párába, ami misztikus hangulatot kölcsönöz alkotásainak. Ennek egyik legjobb példája a lenti Indulás Cythera szigetére, bár egyesek szerint inkább a szigetről való távozást ábrázolja. 

l_embarquement_pour_cythere_by_antoine_watteau_from_c2rmf_retouched.jpg

 A fönti festmény, az említett a Indulás Cythera szigetére több szempontból is érdekes alkotás, de a bejegyzés fő témája nem ez, hanem Watteau egy másik képe.... Íme:

 

two-cousins.jpg

 

Rám ez a kép mindig is lenyűgöző erővel hatott. Kérdezhetnétek miért, hisz elsőre nem látunk mást, mint egy nekünk háttal álló nőalakot. Olyan érzésünk van, mintha a kép valójából csak egy részlet lenne, egy levágott darab vászon, ami egy mellékjelenetet ábrázol egy nagyobb tablóról, mint amilyen a Cythera szigete is. De figyeljük csak meg, pontosan mit is látunk: egy réten, egy festői tó partján, melyet antik szobrok szegélyeznek, három alak látható. Ketten ülnek, a harmadik nekünk háttal áll. Mindhármójuk öltözéke elegáns, talán épp egy bálról jöttek ki a szabadba levegőzni. A férfi egy vörös köpenyben rózsákat nyújt át a mellette ülő lánynak, aki egy szálat a dekoltázsába rejt; a gesztus a korban oly divatos “virág-nyelven” azt jelenti, a férfi érzelmei viszonzásra találtak. A mellettük álló nő elfordul tőlük, mi is csak kecses nyakát és elegáns kontyát láthatjuk belőle. Arckifejezésére egy talány, melyre csupán a kép hangulata, és egy apró körülmény utal... Ugyanis ha jobban megfigyeljük, a kép fő szereplője nem csak úgy a távolba réved: a tó túlpartján, a két szobor között három alak sejlik fel: egy szerelmespár és mellettük egy játszadozó kiskutya… A nőt tehát idilli táj és szerelem és boldogság veszi körül minden irányból, mi magányos alakját csak még elhagyatottabbá teszi. A magány, a vágyakozás, a nosztalgia ábrázolása ez, egy olyan pillanaté mikor az emberre elementáris erővel zúdul rá a lét magányosságának tudata... Mindezt persze a festő sejteti csupán: az asszony alakját körülvevő éteri pára, melyből aranyszín ruhája selyme valósággal kiviláglik, a tágas tér, mely közte és a kutyával játszadozó szerelmespár között feszül, csak még tovább távolítja őt a kép többi szereplőjétől. Nem látjuk arcát, így az a néző, aki akár egyszer is érezte magát elhagyatottnak az őt körülvevő boldogság közepette, könnyedén érezheti át helyzetét és képzelheti magát a helyébe. Ki tudja, talán éppen a művész élte meg ezt a fajta szomorúságot a legmélyebben: a gyermekkorától kezdve betegségekkel harcoló Watteau gyakran mondogatta barátainak, hogy fiatalon fog meghalni... Talán épp korai halálának előérzete az, ami elszigetelte őt az örökké vidám udvar többi tagjától, és ezért tudta a művész a magányt ilyen végtelen finomsággal megjeleníteni.

A kép címe A két kuzin, ami kissé félrevezető, ezért sem említettem a bejegyzés elején. A címet már jóval Watteau halála után kapta a kép, mikor egy műgyűjtő katalogizálta a művész munkáit. Az Indulás Cytheria szigetére képet, valószínűleg A Három kuzin című korabeli színdarab egy jelenete inspirálta, ezért kaphatta eme mű a Két kuzin elnevezést. Ha lenne javaslatotok találóbb címre, kommentben várom a javaslatokat..:)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsporoshetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr9111721785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.