Botrány egy vállpánt körül
John Singer Sargent munkássága és Madame X titka
Korábbi szokásomhoz visszatérve egy festményt, illetve egy művészt terveztem bemutatni kedves olvasóimnak. Ő lenne John Singer Sargent, akinek a nevét jobbára, mint a legismertebb amerikai századfordulós festőét szokták emlegetni. Dacára annak, hogy bár Sargent amerikai szülőktől származik, ám Firenzében született és élete nagy részét Párizsban és Londonban élte le, Amerikát huszonéves koráig nem is látta. Elsősorban portréiról vált ismertté, köztük is az 1884-es szalonon bemutatott és nagy botrányt kavaró Madame X. című képéről. Különlegesen egyedi stílusban alkotott, ha pedig ezt a stílust egy szóval szeretnénk jellemezni, az a kettősség…
Hogy mitől is kettősek Sargent képei? Nos, portréiban egyfelől megtalálhatóak az ún. grand manner jegyei: ez a kifejezés Sir Joshua Reynoldstól származik, és egy elsősorban angol festők körében jellemző művészi eszközt takar, amellyel a 18. század végétől éltek, főként egészalakos portrék esetében: a modellt olyan – leginkább a klasszikus görögöktől vett - testtartással, gesztusokkal ábrázolták vagy olyan attribútumokkal vették körbe, melyek a személy megbecsült helyzetét, méltóságát hangsúlyozzák. 
Ezeket a pózokat, csak úgy, mint a az Edward korabeli festők többsége, Sargent is szívesen alkalmazta ám azokat egyfajta „kíméletlen” realizmussal vegyítette: Sergant nem hízeleg modelljeinek, a szemek alatt húzódó karikákat és előnytelen formájú orrokat egyaránt felviszi a vászonra… Úgy, hogy a kész portré összhatásában mégis gyönyörű lesz.
(Ezért neki a néző még el is hiszi, ha egy modell a vásznon olyan makulátlan szépségként jelenik meg, mint pl. Nancy Astor, a „Gibson girl” ideáljának megihletője, vagy Lady Helen Vincent. ld lent) A távolságot teremtő pózok és a realizmus kettősége adják meg a művész egyedi stílusát, egyszerre közelre hozva, életszerűvé téve és eltávolítva a nézőtől a modellt. Ebbe az „idealisztikus realizmusba” ráadásul Sargent előszeretettel vegyít impresszionista jegyeket (a festő egyébként szívesen hódolt a plain air festészetnek) végképp megbolondítva személyes stílusát, amiért rajongtak az előkelő körök megrendelői, dacára annak, hogy a művész, nem feltétlenül idealizált alakokként örökítette meg őket a vásznon. 
És akkor jöjjön az ominózus portré, a Madame X. A kép Virginie Gautreau-t egy amerikai déli ültetvényes lányát ábrázolja, aki egy francia előkelőséghez ment feleségül… és mondhatni ő volt a korabeli Párizs „it girl-je”. Különleges, szabálytalan szépség volt, aki olyan egyedi stílussal és kisugárzással rendelkezett, ami miatt rajongtak érte a társasági körök és persze bolondultak a férfiak. És hiába könyörögtek neki a kor művészei, életében mindössze két festőnek állt modellt; az egyik Sergant volt. Ám, amikor a hölgy portréját a művész bemutatta az 1884-es Szalonon, az hatalmas botrányt okozott. 
Hogy miért is? Először is a rengeteg, fedetlen és sápatag bőr látványa miatt (Madame Gautreau kifejezetten büszke volt halovány bőrére, amit levendula púderrel hangsúlyozott ki). Noha a hölgy ruhájának szabása kifejezetten divatosnak számított akkoriban, ekkora "meztelenség" ábrázolása, legalábbis portrékon, nem volt illendő dolog. A testtartás ugyancsak kivívta a közönség rosszallását: Madame X gesztusaiban semmi sincs a grand mannerből. A képen egy, a maga bájaival tisztában lévő, kihívóan, mondhatni mesterkélt testtartásban pózoló hölgyet látunk, akinek az eredeti képen ráadásul mélyen dekoltált báli ruhájának egyik pántja is lecsúszott (a modell édesanyja olyan hangosan fejezte ki nem tetszését a kép láttán, hogy a festő ezt a részletet végül hajlandó volt átfesteni). A portré különleges hangulata azonban végül legyőzte a korabeli elit prüdériáját és számos, további rajongót szerzett a művésznek, akinek legismertebb festménye, a mai napig Madame X. portréja…
Ami nem is csoda.... Mert akár lecsúszott az a vállpánt, akár nem, a Madame X. tökéletesen visszaadja ennek az egyedi szépségnek a kisurgázását, és a kép láttán a szemlélő rögtön meg is érzi, hogy nem akármilyen személyiség portréja áll előtte.
